Cserélhető aksival debütált a TCL Ion X

0

A cserélhető akkumulátorral rendelkező okostelefonok mára már szinte teljesen eltűntek a piacról. Felesleges ujjal mutogatni az Apple-re vagy a Samsungra, minden gyártó tevékenyen részt vett ennek a trendnek a terjesztésében. Habár közelmúltbeli értesülések szerint hamarosan törvény írhatja elő a cserélhető aksival bíró mobilok visszatérését, egyes gyártók, mint a TCL, igyekeznek az események elébe menni, és olyan telefonnal rukkolnak elő, amelyekből a tulajdonos pillanatok alatt kiveheti az akkumulátort.

A szóban forgó készülék a TCL Ion X nevet viseli, nemrég debütált, és az amerikai Metro szolgáltató jóvoltából mindössze 119 dolláros áron beszerezhető. Az újdonság legnagyobb dobása egyértelműen a cserélhető akkumulátor, amelynek előnyeit felesleges volna ecsetelni, ha van egy tartalék telep a birtokunkban, nem történhet olyan baleset, hogy nem vagyunk elérhetőek.

Ezt leszámítva a készülék eléggé átlagos, belépőszintű mobil, amelynek sokoldalúságát micro SD foglalat és fülhallgató kimenet igyekszik fokozni – szintén két olyan specifikáció, amelyek már egy ideje eltűntek az okostelefonok világából.

A TCL Ion X 6 hüvelykes, HD+ felbontású IPS LCD kijelzővel, MediaTek Helio G25 lapkakészlettel, 3 GB RAM-mal, 32 GB háttértárral, valamint 13 megapixeles hátlapi kamerával rendelkezik. A mobil belsejében 3000 mAh kapacitású telep található, a cserélhető aksi USB-C csatlakozón keresztül veszi fel a töltést, ami legfeljebb 10 wattos lehet.

Azt egyelőre nem tudni, hogy egészen pontosan milyen Android operációs rendszert futtat a készülék, de azt igen, hogy ahhoz mindenképpen járni fog a gyártó saját fejlesztésű TCL UI felhasználói felülete. Önarcképeket készíteni az előlapi 5 megapixeles kamerával lehet, ami nem szenzorsziget vagy kivágás belsejében, hanem a felső kereten található. Mindkét kamera képes 1080p felbontású videók készítésére, de csak 30 képkockával másodpercenként. A TCL Ion X nem kompatibilis az 5G hálózatokkal, de támogatja az a/b/g/n/ac-s Wi-Fi-t és a Bluetooth 5.1-et is.

Azt egyelőre nem tudni, hogy más piacokon is árulni fogják-e az Ion X-et, de erre nem fogadnánk nagy összegben. Pedig valószínűleg lenne érdeklődés egy olyan mobil iránt – még ha ilyen szerény is a hardveres felhozatala -, amelynek cserélhető az akkumulátora.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid