Debütált az első Redmi okosóra

0

A minap bemutatott frissített Redmi Note 9 mobilok mellett okosóra is debütált a Redmi brand égisze alatt, ami a Redmi Watch névre hallgat, és lényegében ez a márka legelső okosórája. A készülék négyzetes kialakítást, tehát az Apple Watch-ot idéző formatervet, és nagyjából a szokásos funkciókat kapta természetesen durván megfizethető árcédula mellett.

Az óra egy 1,4 hüvelykes kijelzővel bír, amelyen 320 x 320 pixel sorakozik 2,5D-s üveg oltalma alatt. Ami a színeket, illeti választani lehet a fekete, a fehér és a tengerkék opciók közül. A készülék menüjében több, mint 120 számlap közül lehet választani, amelyeket a Mi Fit applikáció segítségével lehet letölteni, cserélni.

Az óra a szokásos sport üzemmódokat kínálja, más eszközökkel a Bluetooth 5.0 BLE modemével létesít vezeték nélküli összeköttetést, ráadásul a kapcsolati lehetőségek között megtalálható az NFC is. A Redmi Watch az 5ATM minősítés szerint vízálló, tehát ideális társa lehet a rendszeresen úszó felhasználóknak. Az óra egyébként pihekönnyű, mindössze 35 grammot nyom.

Üzemidőben sem teljesít rosszul az újdonság, a gyártói leírás értelmében nagyjából hét napos működésre lehet számítani normál használat mellett, ami akár 12 nap is lehet, amennyiben bekapcsoljuk az energiatakarékos üzemmódot. A töltést a már szokásos, erre a célra dedikált kábellel tudjuk majd intézni, és a folyamat, ha minden igaz, nem vesz el az életünkből többet két óránál.

A Redmi Watch helyi valutáról átszámítva nagyjából 45 dollárt fog kóstolni, ami magyar pénzben olyan 13 600 forintot jelent. A készülék értékesítése december elsején kezdődik Kínában, a nemzetközi forgalmazás részletei egyelőre ismeretlenek. Egyébként az óra Kína határain kívül a Xiaomi Mi Watch Lite néven juthat el a felhasználókhoz, ez a név ugyanis nemrégiben feltűnt egy FCC listázásban, de persze az is lehet, hogy nem erről a modellről van szó.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid