Egészen különös telefonnal jelentkezett az Android atyja

0

Mostanában egész sok újszerű formatervet láthattunk az okostelefonok világában, ám még mindig meg tudunk lepődni 1-1 friss ötleten. Az Android atyjának is nevezett Andy Rubin egy az eddigiektől radikálisan eltérő mobilt mutatott be, és bár egyelőre kevés róla a konkrét infó, fotókon és videón már megnézhető az újdonság.

Andy Rubin miután otthagyta a Google-t, megalapította saját vállalatát Essential néven, amely egyébként szoros kapcsolatot ápol a keresőóriással. Az első mobiljuk, az Essential Phone bár sok szempontból érdekes és újító volt, mégsem lett hatalmas siker, ennek ellenére már többször olvashattunk arról, hogy készül a folytatás. Most pedig kaptunk egy kis ízelítőt abból, hogy min dolgozott az Android ősatyja az elmúlt időszakban.

A telefon fejlesztése Project Gem néven fut, és mint látható, már vannak működő prototípusok. A készülék szokatlanul hosszúkás kialakítást kapott, még az új, 21:9-es Sony mobiloknál is sokkal nyújtottabb a kijelző. A rendszer természetesen Android lesz, de egy újfajta, kártyaszerű felülettel, a hátlap pedig színjátszós, és ezen van a szimpla kamera, valamint az ujjlenyomat-olvasó.

Íme egy rövid videó a különleges hátlapról:

További fotók:

Egyelőre nem tudni, hogy mikor jön a készülék, és a végleges specifikációk sem ismertek. Az XDA szerint a prototípusban Snapdragon 730-as proci van, de ez nem jelent sokat, később természetesen változhat.

Via Engadget

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid