Egy fontos újítás még kimarad a Galaxy S20 mobilokból

0

Nemrég kiszivárgott a Samsung Galaxy S20 telefonok szinte minden fontosabb tulajdonsága, és elég brutális készülékek lesznek, azt meg kell hagyni. Persze, mint ahogy az lenni szokott, néhány fejlesztés csak később kerül majd bevezetésre, mint például az új generációs ujjlenyomat-olvasó.

A Galaxy S10 mobilokban debütált a Qualcomm kijelzőbe épített ultraszónikus ujjlenyomat-olvasója, majd a Note 10 széria is megkapta ezt. Alapvetően egy remek szenzorról van szó, de azért mégiscsak egy első generációs megoldás, amit van még hová fejleszteni. A Qualcomm ezt meg is tette, december elején bemutattak egy új, 3D Sonic Max névre keresztelt technológiát, ami fényévekkel jobb lett a korábbi verziónál, ám a legfrissebb hírek szerint ez még kimarad az S20 szériából.

Az új megoldás 17-szer nagyobb területen képes érzékelni az ujjunkat, vagyis sokkal könnyebb lesz eltalálni a szenzort, amikor nem nézünk oda. Sőt, ezzel már az is lehetségessé válik, hogy egyszerre két ujjunkkal történjen az azonosítás. Továbbá pontosabban működik az érzékelő, és vannak extra biztonsági funkciók.

Hogy melyik lesz az első telefon, amelybe már az új Qualcomm 3D Sonic Max kerül, azt egyelőre nem tudni, talán a Galaxy Note 20 széria már ezzel jön, de egyelőre semmi konkrét hír nem érkezett ezzel kapcsolatban. Amiatt pedig nem érdemes szomorkodni, hogy az S20 mobilokból kimarad ez az újítás, hiszen így is rengeteg fejlesztést kapunk, ott lesz a 120 Hz-es kijelző, a teljesen megújult kamerák, az 5G támogatás és még sok minden más.

Via Sammobile

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid