Egy új technológia tartósabbá teheti a telefonok akkumulátorát

0

Az okostelefonok világa folyamatosan fejlődik, de sokak szerint a processzorok, kamerák helyett, mellett fontosabb volna az akkumulátorok technológiájának további csiszolása. Tisztában vannak ezzel a gyártók is, de igazán forradalmi áttörés egyelőre nem történt a témában. Az akkumulátorok kapacitásának növelése volt az egyetlen eddigi széles körben bevezetett ötlet, de ez nem teszi tartósabbá a telepeket, márpedig a degradálódás szintén probléma, amire még nem született valódi megoldás. Most viszont bejelentettek egy új fejlesztést, ami akár a többszörösére növelheti egy telefon akkumulátorának élettartamát.

A telefonok aksija nagyjából 5-10 százalékkal romlik egy év aktív használatot követően, persze ez attól is függ, milyen időjárási, hőmérsékleti körülmények között van használva az adott eszköz, miként használjuk azt, illetve milyenek a töltési szokásaink. A Japan Advanced Institute of Science and Technology, vagy röviden JAIST japán tudósai kifejlesztettek egy új anyagot, ami megoldást jelenthet a problémára. A neve bisz-imino-acenaftén-kinon-parafenilén, vagyis BP, ami állítólag lehetővé teszi, hogy az okos eszközökben található akkumulátorok akár 1700 ciklus után is képesek lesznek megőrizni kapacitásuk 95 százalékát. Ez átlagos felhasználás mellett akár 5 évet is jelenthet. Ha ezek az ígéretek ismerősnek hangzanak, az nem véletlen, a fentebb említett tudományos elnevezés lényegében a grafit alapú technológiákra utal.

Matszumi Norijosi professzor, a projekt vezetője azt állítja, hogy a tartósabb akkumulátorok megvalósítása segít a még hosszabb távon használható és megbízhatóbb termékek létrehozásában. A technológiának köszönhetően a vásárlók bátrabban fognak drágább akkumulátoros eszközöket vásárolni, például elektromos járműveket, amelyek képesek lesznek hosszú éveken át kiszolgálni tulajdonosaikat. Nem csupán megbízhatóbbak, de fenntarthatóbbak is lesznek a készülékek, és nem csak a felhasználók, hanem a gyártók is profitálni fognak egy ilyen újításból, főleg azok, amelyek újabb területeken is hódítani szeretnének.

Nyílt titok, hogy az Apple mellett a Xiaomi és a Huawei is szeretne belépni az elektromos autók világába, sőt, igazából a Xiaomi már régóta kínál villanyhajtású rollereket és kerékpárokat, és bizony ezek az eszközök is csak profitálhatnak a japánok fejlesztéséből. Tovább megyünk, az okosórák, fül- és fejhallgatók, illetve a mostanában teret nyerő nyomkövetők is hasznát látják majd az újításnak.

Mint minden hasonló cikkünket, ezt is azzal vagyunk kénytelenek zárni, hogy nem tudjuk, mikor kerül bevezetésre az BP, de remélhetőleg minél hamarabb sor kerül erre. Az okostelefonok szegmense szinte sikít minden olyan fejlesztés után, ami tartósabbá teszi az eszközöket, amiket így nem kell majd minden második évben lecserélni.

Forrás: Sammobile via PhoneArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid