Még Android Q-ra is frissülni fog a Xiaomi Pocophone F1, az Android 9.0 zárt béta pedig már elérhető

0

Az alig két hónapja bemutatott Xiaomi Pocophone F1 egy valódi siker lett, melynek oka elsősorban a mérsékelt áron kínált csúcshardverben keresendő. A telefonon MIUI for Poco 9.6 rendszer fut, ami lényegében egy egyszerűsített MIUI interfész, szándékosan erre a mobilra fejlesztve, az alapjait pedig az Android Oreo operációs rendszer biztosítja. Nemrégiben feltűnt az internet bugyraiban a 10.8.30 verzió, ami már Android Pie alapokon nyugszik.

Jai Mani, a Pocophone részleg vezetője a minap a szavát adta, hogy az F1 megkapja a Pie, sőt, később az Android Q rendszert is. Amennyiben minden a cég tervei szerint alakul, a zárt béta még a hét folyamán nyitottá válik, és bárki részt vehet benne. A stabil verzió érkezésére valamikor az év végén lehet számítani.

Az adatcsomagot megtaláljátok ezen a linken, de előre szólunk, a mérete 1.5 GB, és mivel zárt bétáról van szó, szükséges némi tudás a telepítéséhez. Amennyiben nem sok szoftveres ismereted van Android téren, inkább a türelmes várakozást javasoljuk. Mindenesetre örömteli tény, hogy az ár/érték gyilkos Pocophone F1 egy olyan okostelefon, amivel a gyártója hosszú ideig szeretne számolni. Szép munka Xiaomi!

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid