Érkezik a Xiaomi Play, a gyártó olcsó gamer mobilja

0

Úgy tűnik, hogy a kínai gyártó még nem végzett idén, és bár nincs már sok hátra az évből, még egy mobilt tartogat decemberre, amely ráadásul nagyon érdekesnek ígérkezik.

Az információ a Weibóról származik, és az egyik kínai felhasználó osztotta meg a nagyérdeművel. Ha az értesülései pontosak, akkor december 17. és 26. között számíthatunk majd egy rendezvényre a Xiaomi-tól, az újdonság bemutatója pedig ennek a keretein belül lehet, egész pontosan december 24-én.

Bár az illető nem osztott meg más részletet, ám azt már sejteni lehet, hogy a Xiaomi Play elnevezést kaphatja a készülék, amely főleg a fiatalabb korosztályt célozná meg, illetve azokat, akik szeretnek mobilon játszani. Ezt egyébként a Honor Play riválisának is szánja a cég.

Bár a gyártónak már van gamer telefonja a Black Shark és Black Shark Helo személyében, ám ez most egy olcsóbb, és hagyományosabb kivitelezésű készülék lehet. Az sem kizárt, hogy a remekül sikerült Pocophone F1-et kapjuk meg újra, csak más néven, de ez egyelőre csak találgatás.

A Poco F1 egyébként hatalmas siker, hiszen megjelenése óta már több, mint 700.000 darabot értékesítettek belőle, és ha csak a sebesség számít, akkor jelenleg nincs nála jobb ár/érték arányú vétel. Így joggal gondolhatja a gyártó, hogy van még benne tartalék.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

NapiDroid