Ez itt a OnePlus 6T, nincs több kérdésünk

0

A fontosabb specifikációkat eddig is lehetett tudni, most pedig megérkeztek az első valódi sajtóképek a OnePlus 6T-ről. Nézzük, milyen lesz a kínaiak hamarosan érkező nagy dobása!

Az alábbi képek egy megbízható forrástól származnak, és eddig is nagyjából erre a dizájnra számítottunk, tehát szinte biztos, hogy valóban így fest majd a OnePlus 6T.

A legszembetűnőbb változás az elődhöz képest, hogy ezúttal egy sokkal apróbb, csepp alakú notch virít a kijelzőn, tehát még jobb képernyő/előlap arányra számíthatunk, és így több minden fér majd el a felső sávban. A másik érdekesség, hogy nincs a hátlapon ujjlenyomat-olvasó, aminek jó oka van: a szenzor a kijelzőbe lesz építve.

A képeken ugyan nem látszik, de a OnePlus hivatalosan is megerősítette már, hogy kihagyják a jack csatlakozót a 6T-ről, cserébe viszont állítólag 10%-kal nagyobb aksit kapunk (3600-3700 mAh), tehát érezhetően javulhat az egyébként is korrekt üzemidő.

A mobilt természetesen a Snapdragon 845 hajtja majd 6-8 GB RAM mellett, tehát ezen a téren nem lesz változás, de kamerák tekintetében lehetséges, hogy lesz némi előrelépés. A OnePlus 6T-t október 17-én mutatják be, és igazából már csak az ár kérdéses, de olyan 550 dollár körüli összegre számítunk.

Forrás: Winfuture

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Szakos Péter

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid