Ez lenne az 5 kamerás LG V40 ThinQ?

0

Hamarosan bemutatkozik az LG következő nagyágyúja, az LG V40 ThinQ, amiről most érkezett néhány állítólagos renderkép.

Most már egyértelműen kijelenthetjük, hogy az LG szakított a tradíciókkal, hiszen régebben az adott széria készülékeinek megjelenése közben általában 1 év telt el, idén pedig már a harmadik tagját várjuk a V sorozatnak (a V30S ThinQ és V35 ThinQ után).

Hogy ez pontosan mitől lehet, azt csak találgatni tudjuk, de a specifikáció alapján ez lesz az első igazi 2018-as nagyágyújuk ebben a szériában, hiszen végre igen komoly változásokat eszközöltek. A hírek szerint nem kevesebb, mint 5 kamera lesz a mobilon, ráadásul keskeny kávát és notch-ot kapunk. Az alábbi képek nem hivatalosak, így kéretik őket fenntartásokkal kezelni, de valóban valami ilyesmire számítunk a pletykák alapján.

Látható a szenzorsziget, melyet szoftveresen rejtettek el a képen, az oldalsó kávák pedig meglepően vékonynak tűnnek. Az 5 kamerából hármat hátul helyeztek el, így a maradék két modul felel majd a szelfikért. A képek alapján elöl és hátul is üveg borítja majd a V40-et, az ujjlenyomat-olvasó pedig hátul helyezkedik majd el.

Szerencsére megmaradt a jack csatlakozó is, és a hírek szerint akár quad-DAC is kerülhet az LG V40-be, melynek örülhetnek a zene szerelmesei. A Snapdragon 845-ös chipje biztosra vehető, ám a kijelző körül még akadnak kérdések. Nagy valószínűséggel maradnak a P-OLED panelnél, hiszen állítólag ez a V széria privilégiuma.

A bemutató dátuma még nem hivatalos ugyan, de mindenképpen ősszel leplezik le a mobilt.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

NapiDroid