Ezek a telefonok vezetik az AnTuTu legújabb toplistáját

0

Manapság már szinte közhely, hogy nem a szintetikus tesztek eredményei mondják meg egy telefonról, hogy mennyire használható jól a való életben, és ez teljesen igaz is, de azért igenis elárul valamennyit annak teljesítőképességéről. Az egyik legmeghatározóbb benchmark alkalmazás az AnTuTu, ami most összeállította májusi toplistáját a leggyorsabb és legerősebb Android rendszerű okostelefonokkal.

Az AnTuTu által készített lista a május 1. és 31. közötti mérések alapján állt össze, így csak az előző havi adatokat tartalmazza, júniusban már lehet teljesen más lesz a felállás, hiszen mindig jönnek újabb és újabb kihívók. A másik fontos említeni való az, hogy az itt látható lista átlageredményekkel dolgozik, tehát nem a résztvevő mobilok legjobb vagy legrosszabb pontszámai alapján készült. Most, hogy mindent sikerült tisztázni, lássuk, mely készülékek voltak az előző hónap bajnokai!

Tisztán látható, hogy májusban a kínai gyártók uralták a mezőnyt, az első a listán Nubia Red Magic 3 lett. A játékra fejlesztett okostelefont a ZTE Axon 10 Pro és a Xiaomi Mi 9 Explorer Edition követi. Nem ez az egyetlen hely, melyet Xiaomi mobil foglal el, a kínai gyártó készüléke csücsül a lista negyedik és ötödik helyén is (Xiaomi Black Shark 2 és Xiaomi Mi 9). A hatodik helyen még mindig kínai manufaktúra termékét találni, itt a Meizu 16s feszít, amelyet a OnePlus 7 Pro, illetve a Lenovo Z6 Pro követ. A Samsung csupán az utolsó két helyet tudta megszerezni az első tízben, a Galaxy S10+ és S10 készülékekkel.

Forrás: GizChina

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid