A Google a Huawei mellett kampányol, nagyon nem akarják elengedni a kínai gyártót

0

Többször megírtuk már, hogy a Google nem önszántából vonja meg az Android licencet a Huaweitől, az Egyesült Államok kereskedelmi hivatalának szankciói kötelezik erre. A keresőóriásnak egyáltalán nem tetszik ez az egész, szerintük veszélyes irányba haladnak az események.

A Google vezetői állítólag próbálnak nyomást helyezni az amerikai tisztviselőkre, azt szeretnék elérni, hogy tegyenek velük kivételt, vagyis a Huawei továbbra is használhassa a keresőóriás rendszerét, szolgáltatásait, frissítéseit.

Ha nem változik semmi, akkor a Huawei kénytelen lesz kiadni a saját rendszerét, ami akár néhány hónapon belül kész lehet, és ez komoly érvágás lenne a Google-nek. Jelenleg teljes egészében az Android és az iOS uralja a mobil OS-ek piacát, ezek ugyebár amerikai kézben vannak, ám egy új, erős, kínai vetélytárs teljesen felboríthatja az erőviszonyokat hosszú távon. Van tehát félnivalója a Google-nek, ám nem ez az egyetlen indok.

A Huawei új rendszere szintén Androidra épülhet (a nyílt forráskódú AOSP-re), ám a Google szerint ez nélkülük kevésbé lesz biztonságos. Több lehet majd a hiba és a sebezhetőség benne, mint az “eredeti” Androidban, így nagyobb eséllyel tudják majd meghekkelni ezeket a telefonokat, akár kínai irányból is, vagyis nem csökkenne, hanem épp ellenkezőleg, inkább nőne a kockázat.

Via 9to5GoogleHuawei Central

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Szakos Péter

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid