Mélyrepülés: felhasználói bázisának 80 százalékát is elveszthette a Threads

0

Mindenki nagy reményeket táplált a Twitter kihívójának szánt Threads sikerével kapcsolatban, ami egy szöveges posztokra épülő új közösségi oldal a Facebookot tulajdonló Meta jóvoltából. A platform mindössze egyetlen hét elteltével 100 millió regisztrált felhasználóval büszkélkedhetett, de a hamar jött népszerűség mostanra elillanni látszik, ha hihetünk az elemzőknek.

Mark Zuckerberg minden bevetett a Threads sikerének érdekében, ő maga is népszerűsítette azt, és aktívan használta. A Meta nem osztott meg hivatalosan semmilyen adatot, de két független elemzőcég szerint a Threads már elveszítette aktív felhasználói bázisának 80 százalékát.

A Similarweb gyűjtése szerint a 49 millió aktív napi felhasználóból augusztus elejére 10 milliónál is kevesebb maradt, és a platform böngészésével töltött átlagos idő is 2,3 percre csökkent a korábbi 14 percről. A Sensor Towerkicsit másabb számokkal, de lényegében ugyanilyen arányokkal kalkulált, szerintük 44 millióról 8 millióra esett vissza az állomány.

Nagy volt az újdonság varázsa, illetve az Elon Muskkal kapcsolatos ellenszenv, ezek mind ott lehettek a felület kezdeti sikereinek hátterében, de annak működése már nem győzte meg a felhasználókat. Gond volt, hogy a platformot irányító algoritmus a híreket, illetve az érdekes, esetleg érzékeny, vitákat indító témákat, posztokat hátrébb rangsorolta, így a látogatók kevésbé érezték a Threadset méltó Twitter-alternatívának.

Mondjuk a Meta fővezér Mark Zuckerberg szerint nem is ez volt a cél, amikor létrehozták a platformot, inkább az Instagram vidám és optimista – sokak szerint inkább álságos – milliőjének megidézésére törekedtek, csak fényképek helyett ezúttal szöveges tartalmakkal. A kevés funkció és a fapados felület szintén nem tett jót, meg talán az sem, hogy Európában nem lehetett használni a platformot, illetve erre a mai napig sincs lehetőség.

Mindeközben a Twitter, vagyis most már inkább X, Elon Musk szerint látogatottsági csúcsokat dönt, ami akár igaz is lehet, viszont az is, hogy a platform komoly adósságokkal küzd, ráadásul elveszítette hirdetési bevételeinek felét. Ezt orvosolandó egy új, fizetős felhasználói módot találtak ki, ami cirka 700 ezer előfizetőt hozott, nagyjából 5 millió dollár havi forgalommal. Persze ennek a pénznek egy jelentős része visszakerül azokhoz, akik a tartalmakat előállítják.

Mielőtt Elon Musk átvette volna, 2021-ben a Twitter havi átlagban olyan 400 millió dollárt hozott a saját konyhájára, vagyis van azért különbség, holott a működés már akkor is veszteséges volt. De hiába, mert a kihívói, köztük a Threads is megbukni látszanak, miközben a világ (egyik) leggazdagabb emberének számító Musk éppen arra készül, hogy új alapokra helyezze a platformot. Olyasmit szeretne a Twitterből csinálni, mint a kínai WeChat, ami nem csupán közösségi oldal, hanem egy teljesen univerzális felület, online fizetéssel és más egyebekkel kiegészítve. Az új platform neve X lesz, mi pedig kíváncsian várjuk, hogy mi valósul meg a megosztó milliárdos ötleteiből.

Forrás: Gizmodo

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid