Fotókon pózol a Motorola RAZR 3

0

Hallani lehetett róla, hogy a Motorola tervezi frissíteni a RAZR sorozatot egy vadonatúj készülékkel, de eddig szóbeszédeken kívül kevés konkrétum látott napvilágot. Most viszont valódi képeken pózol a flip mobilok aranykorát idéző, hajlítható képernyős okostelefon, amelynek néhány jellemzője is lelepleződött.

A Motorola 2019-ben dobta piacra az első modern kiadású RAZR mobilt, amelynek megvoltak a maga erényei, de akadtak hibái is szép számmal. Kritikát kapott az anyaghasználat, a tartósság, illetve sokan azt is sérelmezték, hogy nem csúcskategóriás hardver van a burkolat alatt. Ezeket a hiányosságokat úgy látszik, hogy a mostani generáció orvosolni fogja. Példának okáért a készülék belsejében állítólag már Snapdragon 8 Gen 1 lapkakészlet teljesíthet szolgálatot, ami minden kétséget kizáróan egy prémium megoldás.

A 91Mobiles csapatának és a népszerű szivárogtatónak, Evan Blass-nek köszönhetően valódi képeken is megcsodálhatjuk a Motorola RAZR 3-at, amelyet a bennfentes szerint szinte teljes egészében újragondolt a gyártó. Habár a Galaxy Z Flip sorozat a létezését valószínűleg ennek a mobilnak, illetve az elődeinek köszönheti, most úgy látszik, hogy mégis a Motorola fog meríteni a Samsung telefonjainak külalakjából. Blass tudomása szerint ezúttal egy sokkal szögletesebb élekkel rendelkező, doboz-szerű kialakításra lehet számítani. A legmeghatározóbb újítás azonban a vastag alsó káva, a telefon “állának” az eltüntetése lehet, pedig ez az egyik meghatározó dizájneleme volt a RAZR családba tartozó mobiloknak.

Az ujjlenyomat-olvasó ezúttal a bekapcsológomb belsejébe kerül, ami azt jelenti, hogy a biometrikus érzékelő helyét immáron harmadjára módosítja a Motorola. Tavaly az alsó káváról a hátoldalra helyezte az érzékelőt, de nagy valószínűséggel a mostani egy sokkal kényelmesebb, a felhasználók számára komfortosabb megoldás lesz.

A Blass által publikált szivárogtatás nagyjából megerősíti a korábbi értesüléseket, többek közt azt is, hogy a hátoldali elsődleges képrögzítő egy 50 megapixeles, f/1,8 vagy f/1,9 rekeszértékű modul lehet, amelyet egy 13 megapixeles széles látószögű/makró kombinált szenzor egészíthet ki. A belső részén pedig, tehát ahol a hajlítható képernyő van, egy 32 megapixeles szelfikamera foglalhat helyet.

Evan Blass szerint az okostelefon július végén vagy augusztus elején jelenhet meg, elsőként a kínai piacon. Ő úgy tudja, hogy a Motorola RAZR 3 fekete és kék árnyalatokban kerülhet forgalmazásba. A várható árakról, illetve az esetleges Kínán kívüli értékesítésről egyelőre neki sem volt releváns közölnivalója, de ha tényleg pár hónapon belül megjelenik a készülék, valószínűleg ezekről a fontos témákról is hallani fogunk.

Forrás: AndroidAuthority

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid