Kémfotón a Samsung Galaxy Z Flip 5

0

A rengeteg szivárogtatásnak köszönhetően, mire elérkezik a július utolsó hetében esedékes Galaxy Unpacked, már szinte mindent tudni fogunk a Samsung idei hajlítható okostelefonjairól. Többféle forrásból származó renderelt képanyag után most egy valódi fotón is megcsodálható a Samsung Galaxy Z Flip 5, ami nagy valószínűséggel a nyáron érkező páros kelendőbb darabja lesz.

Tagadhatatlan, hogy minőségét tekintve a most kiszivárgott fotó nem éppen Pulitzer-díjas, és maga a készülék is egy ronda védőtokba burkolózik, mégis fontos tanulságokat lehet levonni ebből a képből. Például azt, hogy a korábbi szóbeszédek, amelyek egy sokkal méretesebb, irattartó mappa alakját idéző külső képernyőről szóltak, valóban igazak voltak. Mint látható, a fedőkijelző valóban elfoglalja az okostelefon felső részének jelentős részét.

A hírek szerint ez a panel 3,4 hüvelykes, természetesen AMOLED technológián alapul, felbontása pedig 720 x 748 pixel. Minél nagyobb ez a képernyő, annál több mindent lehet rajta megcsinálni anélkül, hogy magát a készüléket ki kellene nyitni. Azt is beszélik, hogy például a Google Térkép is gond nélkül menni fog rajta, de hasonlókat hallani a YouTube-ról is és más, a keresőóriás által fejlesztett további applikációkról.

A megnövekedett külső képernyő mellett látható, hogy a Samsung Galaxy Z Flip 5 duál kamerás képrögzítő rendszerrel lesz felszerelve. A feltételezések szerint ugyanazok a 12 megapixeles széles és ultraszéles szenzorok teljesítenek szolgálatot, mint a jelenlegi generáció esetében. Jól kivehető a hangerőszabályzó és a bekapcsoló gomb is, utóbbi valószínűleg az ujjlenyomat-olvasó szerepét is betölti majd.

A Samsung Galaxy Z Flip 5 tehát heteken belül debütálni fog. Az okostelefon várhatóan 6,7 hüvelykes, 2640 x 1080 képpont felbontású, 120 Hz-es hajlítható AMOLED képernyővel, Snapdragon 8 Gen 2 For Galaxy processzorral, 3700 mAh kapacitású akkumulátorral, por- és vízálló kialakítással, valamint Android 13 alapokon nyugvó One UI 5.1 operációs rendszerrel érkezik.

A hajlítható flip mobil állítólag 1299 eurós áron (~479 ezer Ft) lesz kapható 8 GB RAM.-mal és 128 GB háttértárral, vagyis sokkal drágábban kínálják, mint elődjét, ami tavaly 1099 eurós (~405 ezer Ft) árcédulával startolt. Ez az összeg régiónként eltérhet, de szignifikáns különbségekre nem érdemes számítani.

Ha szeretnél többet tudni, ajánljuk korábbi cikkeinket a készülékről!

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid