Friss képeken a OnePlus 10T

0

Bizonyos értesülések szerint már a jövő hónapban megismerkedhetünk a OnePlus 10T-vel, amelyről már lehetett hallani ezt-azt, illetve rendereken is láthattuk a készüléket. Most OnLeaks jóvoltából újabb képeket tekinthetünk meg a készülékkel a főszerepben, ráadásul ezeken azokra a különbségekre is kitérnek, amelyeket a 10 Pro és az új modell dizájnja között tetten lehet majd érni.

A népszerű szivárogtató azt állítja, hogy ezek a renderképek olyan fotók alapján készültek, amelyek az okostelefon egy előgyártott példányát örökítették meg. Kiemelésre kerültek azok a változtatások, amiket az új modell formatervén eszközöltek, így az némileg különbözik a jelenlegi OnePlus 10 Pro dizájnjától. Példának okáért a fémkeretet műanyagra fogják cserélni, és a kameradudor is valamivel finomabb kialakítást kap, különösen az azt körülvevő kiemelkedő perem.

Az egyik fontos változtatás, hogy a megjelenítő lapos lesz, a másik pedig az, hogy az értesítési csúszka ezen a modellen már nem teszi tiszteletét. Ez a hasznos extra szépen lassan kezdett eltűnni a közelmúltban megjelent OnePlus készülékekről, mostanra pedig nagyon úgy fest, hogy a jövőben kizárólag a Pro modellek privilégiuma marad.

A OnePlus 10T képernyője elviekben ugyanúgy 6,7 hüvelykes lesz, viszont QHD+ helyet immáron csak Full HD+ felbontással. A telefon belsejében Snapdragon 8+ Gen 1 lapkakészlet húzza majd az igát, az energiaellátás feladatát pedig egy 4800 mAh kapacitású akkumulátor fogja biztosítani, amely támogatja a 150 wattos gyorstöltést. Fotózni a hátlapon lévő 50 megapixeles, optikai képstabilizátorral kiegészített elsődleges modullal, illetve a 16 megapixeles ultraszéles látószögű egységgel lehet majd, telefotó szenzor ezúttal nem fért a keretbe. Az előlapi kamera, ha minden jól megy, 32 megapixeles szelfikkel örvendezteti majd meg tulajdonosát.

Ami a színeket illeti, az okostelefon várhatóan fekete és zöld árnyalatokban jelenik meg. Bizonyos hírek szerint már a következő hónapban sor kerülhet a bemutatóra, állítólag ez lesz az utolsó idén bemutatott OnePlus zászlóshajó.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid