Frissítést kaptak a 4 éves Samsung Galaxy S9 mobilok

0

Bár a legtöbb androidos telefonra korábban 2-3 éves támogatás volt jellemző, azért egyes gyártók igyekeznek túllépni ezen, jó példa erre a Samsung, ami az újabb modelljeire már 4-5 évig tartó frissítéseket ígér. Persze azért a régebbi készülékeikről sem felejtkeztek meg teljesen.

Nyilván ilyen 4 éves készülékeknél már nem lehet elvárni, hogy megkapják a legújabb Androidot, de a kisebb javító csomagok is mindig jól jönnek. A 2018-ban megjelent Galaxy S9 és S9+ mobilokra nemrég kijött a 2022. márciusi biztonsági frissítés, ami több, mint 50 sebezhetőséget javít, emellett további hibajavításokat is tartalmaz, illetve növeli a rendszer stabilitását. Érdekesség, hogy az S9 széria tagjai hamarabb megkapták a szoftvert, mint sok más, nemrég debütált telefon.

A Galaxy S9 és a Galaxy S9+ legújabb frissítése a G96xFXXUHFVB4 firmware verzió alatt fut. A frissítés első körben Németországban bukkant fel, de várhatóan hamarosan több európai régióra is kiterjed majd.

Forrás: MKBHD

Ha Galaxy S9 tulaj vagy, és még nem jelzett a telefonod, akkor érdemes néha ránézni a beállításoknál a Szoftverfrissítés menüpontra, hátha tölthető az új update.

A Samsung négy évvel ezelőtt indította útjára a Galaxy S9 sorozatot Android 8.0 Oreo operációs rendszerrel. A mobilok 2019 elején kapták meg az Android 9 Pie alapú One UI frissítést, majd 2020-ban az Android 10 alapú One UI 2 rendszert. Az Android 11 már nem jutott el a készülékekre, de azért jó látni, hogy nem felejtkezett el róluk teljesen a Samsung.

Via

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid