Gionee M6 és M6 Plus – Nagy kijelző, hatalmas aksi, de valami kimaradt

1

A Gionee egy fémbe öltözött okostelefon párost mutatott be. Mindkét készülék hatalmas kijelzővel, és a megjelenítőhöz mért óriási akkumulátorral próbálja majd elcsábítani a vásárlókat. Ami talán sokunk számára kevésbé örvendetes, hogy a mobilokról lemaradt a 3.5 mm-es port (helyette a microUSB port használható), így újabb fecskéi lettek egy olyan eljövendő trendnek, ami biztosan megosztja majd a mobilos társadalmat. 

Persze volt már korábban is olyan okostelefon, amiről lemaradt a fülhallgató aljzat, és a “butatelefonok” között is akadt szép számmal ilyen konstrukció. Rühelltük is őket, mert vagy zenét hallgattunk, vagy töltöttünk, egyszerre a kettőt nem lehetett. Persze, most már ott vannak opciónak a vezeték nélküli fejhallgatók, ezekkel csak az a baj, hogy a tisztességesebb hangzásúakért elég komoly összeget kell leszurkolni, így nem mindenki engedheti meg őket magának. Az Apple iPhone-ok újabb generációjáról lehet sokat hallani, hogy végleg száműzik a jack aljzatot, de mivel lám jönnek az androidos példák is, mondhatjuk: egy “bolond” százat csinál.

gionee-m6

Na de lépjünk túl a 3.5 mm-es fülhallgató aljzat hiányán, lássuk a mobilokat! A kisebbik modell az M6 nevet viseli, 5.5 colos AMOLED képernyőjének rejtekében egy 1.8 GHz-re skálázott Helio P10 processzor ketyeg nyolc darab maggal. A rendszermemória 4 GB, amihez többféle tárhelyopció is tartozik: 32, 64, illetve 128 GB. A hátlapon egy ujjlenyomat-olvasó, és egy kéttónusú LED villanóval megspékelt 13 megapixeles kamera osztozik, az aksi pedig 5000 mAh-s.

m6 plus

A másik mobil egy igazi gigász a maga 6 colos megjelenítőjével, amelyen Full HD felbontásban terpeszkednek a képpontok. Az M6 Plus kijelzője ugyanúgy AMOLED technológiát használ, és még a fivérénél is félelmetesebb, 6020 milliamperórás akkumulátora van. Egyébként mindkét telefont lehet használni más eszközök töltésére, ami a telep kapacitásokat eltekintve cseppet sem meglepő. A belül található Helio P10 lapkának valamivel nagyobb az órajele, ez esetben 2 GHz-ről beszélhetünk. A rendszermemória 4 GB, a belső tárhely kapacitása pedig 64 GB, más kiszerelésről egyelőre nem is tudni.

gionee-m6-plus

Mindkét okostelefonban beépített biztonsági chip található, ami tízrétegnyi védelmet biztosít a személyes információk számára. Az ujjlenyomat-olvasó is ezt a védművet erősíti a saját lehetőségeivel. A készülékek Kínában debütálnak, de vélhetően hamarosan más piacokon is beszerezhetővé válnak, ha máshogy nem, különféle kereskedőkön keresztül. Az M6 ára átszámítva 400 dollár körül alakul, az M6 Plus pedig nagyjából 450 dollárnyi összegbe kerül majd.

GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid