Hatalmas mérföldkőhöz ért a Pokémon GO

2

A Pokémon GO eléggé megosztja most a társadalmat, egyesek zseniálisnak tartják, és alig várják, hogy útra kelhessenek egy kis pokémonvadászatra, míg mások már egy ilyen cikktől is dühbe gurulnak. A játék sikere azonban továbbra is töretlen, és nem kevés bevételt hoz a készítőknek.

Még egy hónapja sincs, hogy a Pokémon GO megjelent (először csak Új-Zélandon és Ausztráliában), de máris átlépte a 100 millió letöltést. Ami pedig még ennél is örvendetesebb a fejlesztő Niantic számára, hogy az app 10 millió dollárt termel minden egyes nap. Az androidos letöltések száma egyébként múlt héten lépte át az 50 milliót, és azóta is folyamatos a növekedés.

pokémon go

A játékosok nagy része azonban nem maradéktalanul elégedett. Ennek az egyik fő oka, hogy a Niantic fellépett a játékhoz készített térképek ellen (ezek mutatták a pokémonok pontos helyzetét valós időben), és ezek többségét le is állították. Ráadásul a legutóbbi nagy frissítés sem teljesen váltotta be a hozzá fűzött reményeket, hiszen egyelőre nem javították a nyomokat, sőt, el is tüntették a funkciót, így továbbra sem működik a becserkészés része a játéknak. A fejlesztő egyébként megszólalt az ügyben, állítólag már dolgoznak a radar javításán, és csak azért tüntették el a nyomokat, mert eddig sem működtek megfelelően. Amint sikerül működőképesre megcsinálni a funkciót, visszakerül a játékba.

Letöltési linkek:

További hasznos Pokémon GO linkek:

via AndroidAuthority

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid