A Google és a Huawei együtt próbálja megoldani a jelenlegi helyzetet

0

Az elmúlt napokban szinte minden a Google és a Huawei körül forgott, ám fontos kiemelni, hogy a kínai vállalattal szembeni szankciók egyáltalán nem a keresőóriástól erednek. A Google csak az amerikai kormány döntéseinek tesz eleget, nincs semmiféle harag vagy ellentét a két vállalat között, sőt, együtt próbálják megoldani a helyzetet, vagy legalább csökkenteni a károkat.

A Google köteles megvonni a fejlesztéseit, szoftvereit a Huaweitől, de a Reuters friss jelentése szerint együtt próbál megoldást találni a két vállalat. A Huawei európai vezetője, Abraham Liu a következőket nyilatkozta a lapnak:

“A Google-nek nincs semmilyen motivációja arra, hogy blokkoljanak minket. Szorosan együtt dolgozva próbáljuk kitalálni, hogy hogyan is kellene kezelni ezt a helyzetet, ami az Egyesült Államok kereskedelmi hivatalának döntéséből adódott.”

Azt is kiemelte a kínai vállalat európai vezetője, hogy nincs okuk a Google-t hibáztatni, és egyelőre korai lenne megmondani, hogy mik lesznek a tiltás következményei.

“A Huawei az USA zaklatásának áldozatává vállt. Ez a támadás nem szimplán a Huawei ellen szól, hanem a liberális szabályrendszerek ellen. Ez veszélyes.” – tette hozzá Liu.

Egyelőre rengeteg a kérdés azzal kapcsolatban, hogy pontosan mik lesznek ennek az egész ügynek a következményei. Nem tudni, hogy meddig, és milyen színvonalon tudja majd fenntartani a Huawei a jelenlegi készülékeinek frissítését, illetve azt sem, hogy mi lesz a jövőben érkező modellekkel.

Az amerikaiak egyelőre annyit enyhítettek a szankciókon, hogy adtak egy 90 napos haladékot az intézkedések egy részére, így addig biztosan nem lesz gond a mobilok támogatásával, de ha ez lejárt, akkor sokkal nehezebb lesz fenntartani a rendszeres frissítéseket. Persze az sem kizárt, hogy ez idő alatt azt USA visszavonja a szankciókat.

Mindenesetre a Huawei a legrosszabbra készül, állítólag úgy tervezik, hogy ősszel debütál az új, saját fejlesztésű rendszerük, amely már nem fog a Google-től függeni.

Via Huawei Central

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid