Többen arra panaszkodnak, hogy Google Pixel Fold képernyője napokon belül tönkrement

0

Nemrég debütált a Google első hajlítható okostelefonja, a Pixel Fold. Habár a készülék a kamerái, a kezelhető szélességű külső képernyője, illetve a vékonyabb kialakítása miatt nem maradt dicséret nélkül, úgy tűnik, hogy akad néhány gyermekbetegsége, elsősorban a kijelzőt illetően. Egyes felhasználók ugyanis arra panaszkodnak, hogy a hajlítható panel mindössze napok leforgása alatt tönkrement.

Az okostelefon hajlítható képernyője hagy némi kívánnivalót maga után – állítják néhányan azok közül, akik már birtokolják a készüléket. Voltak olyanok, akik a megjelenítőn horpadásokat és mindenféle tökéletlenségeket vettek észre, igaz, ezek a hibák csak bizonyos szögekből nézve láthatók. Más felhasználók szerint a panelre gyárilag felhelyezett fólia nem ér a felület széléig, így marad egy kis hézag, ahol összegyűlhet a zsebpiszok és mindenféle más, nem kívánt szennyeződés. Erre mindjárt visszatérünk.

Az Ars Technica zsurnalisztája, Ron Amadeo arról számolt be, hogy mindössze négy nap használat után tönkrement a Google Pixel Foldja. A Samsung Galaxy Z Fold modellek esetében az ultravékony üvegre tesztnek egy plusz fóliát, ami a dél-koreai gyártó készülékein nem csak a képernyőt, hanem a körülötte lévő keretet is lefedi. A megjelenítő sérülékenysége miatt ezt a komponenst nem érdemes eltávolítani, ha pedig valamiért megsérül, lejön, érdemes minél hamarabb cserélni.

A technológia sajátosságai miatt a Pixel Fold is rendelkezik egy ilyen védőfóliával, de az még a képernyőt sem fedi le teljesen, így egy olyan rés keletkezik, ami könnyen összegyűjti a szennyeződéseket. Amennyiben a fólia elkezd leválni, a panel jóval kevésbé lesz védett, ezáltal út nyílik a legkülönfélébb meghibásodások számára. Így a kijelző akár el is törhet.

Azok a gyártók, amelyek hajlítható okostelefonokat készítenek, már régóta tisztában vannak ezzel, így aztán kissé érthetetlen, hogy a Google hogyan feledkezhetett meg erről. Gondolhatjátok, hogy egy 1800 dolláros (nálunk 830 ezer Ft-tól indul) mobilnak nem éppen olcsó a kijelző cseréje, ha esetleg valamiért nem vonatkozik rá a jótállás. Ráadásul a szükséges alkatrészek szállítása akár szeptemberig is elhúzódhat.

Minden erénye ellenére a gyártónak érdemes lesz a Google Pixel Foldot újraterveznie, hogy a második generáció esetében már ne üthessék fel a fejüket hasonló problémák.

Forrás: Sammobile

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid