A Galaxy S23 mobilok lesznek az elsők, amik megkapják a vadonatúj Gorilla Glass Victus 2 üveget

0

Már csak napok választanak el bennünket a Samsung Galaxy S23 sorozat bemutatójától, így aztán az lenne a csoda, ha nem jutna minden napra egy újabb érdekesség a készülékek kapcsán. Most például az derült ki, hogy a telefonok külső védelmét az új Gorilla Glass Victus 2 fogja biztosítani.

A Samsung igyekszik mindig elsőként lecsapni a legújabb technológiákra, a Victus és a Victus+ edzett üveg is a készülékeiken debütált először, és most a Galaxy S23 modellek lesznek az elsők, amelyeket a Corning legújabb üvegje, vagyis a Gorilla Glass Victus 2 véd a fizikai behatásokkal szemben.

Az üveg állítólag nagyon jól bírja a kiképzést, túléli az 1 méteres eséseket betonon és a 2 métereseket is, ha aszfaltra pottyannak. Az eséseket jobban álló kialakítás állítólag nem ment a karcállóság rovására, a Victus 2 azokat is remekül tűri.

A Gorilla Glass Victus 2-vel egy környezettudatosabb irányba kanyarodott el a Corning, az edzett üvegnek ugyanis 22 százalékát újrahasznosított anyag alkotja. Az új üveg vélhetően a Samsung Galaxy S23 modellek elő- és hátoldalának védelmét egyaránt biztosítani fogja, pontosan úgy, ahogyan a Victus+ védi a mostani zászlóshajókat, vagyis a Galaxy S22 mobilokat. Stephanie Choi, a Samsung MX ügyvezető alelnöke és marketingvezetője így nyilatkozott a témáról:

“Elkötelezettek vagyunk a fenntarthatóság integrálása mellett a termékeink teljes életciklusa során, és olyan hasonlóan gondolkodó partnerekkel dolgozunk együtt, mint a Corning, hogy javítsuk a hatékonyságunkat, miközben csökkentjük a környezetre gyakorolt hatásokat. A Galaxy zászlóshajók következő generációinak tagjai lesznek az első olyan készülékek, amely a Corning® Gorilla® Glass Victus® 2 üveggel vannak felszerelve, amely egyszerre kínál fokozott tartósságot és jobb fenntarthatóságot.”

A Corning vezérigazgatójának és a Gorilla Glass részleg alelnökének, David Velasqueznek is volt némi hozzáfűzni valója:

“A mai fogyasztók elvárják a sérülésbiztos okostelefon-kijelzőket. A Gorilla Glass már több, mint egy évtizede felel meg az okostelefon-felhasználók igényeinek, és a strapabíró védőburkolatok terén is mércét állít. Büszkék vagyunk arra, hogy folytathatjuk hosszú távú együttműködésünket a Samsunggal, és hogy legújabb innovációink fontos szerepet játszanak a legújabb Galaxy okostelefonokban.”

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid