Hamarosan leleplezik 2019 mobilos csúcsprocesszorát

0

A Qualcomm kiküldte a meghívókat az éves csúcstalálkozójára, amit Hawaii szigetén tartanak. Az üdvözlő ebéd december 3-án lesz, míg a bejelentések 4-én. A San Diego-ban székelő vállalat az első napon a zászlóshajó termékeket leplezi le, majd másnap következik a jellemzők részletes bemutatása. Az egyik legfontosabb bejelentés a Snapdragon 8150 lapkakészleté lesz.

Minden meghívóhoz Xiaomi VR headsetet csomagoltak, ami egy jópofa videót játszik le azoknak a szerencséseknek, akiket Hawaiira várnak. A résztvevők kapnak egy részletes listát a Maui városában megrendezésre kerülő programokról, a búcsúbuli pedig december 7-én lesz.

Hagyományos papír alapú dokumentumok is vannak a meghívást tartalmazó csomagban, ezek közül az egyik erősen utal az 5G technológiák eljövetelére. Az eddigiek alapján az új csúcskategóriás Snapdragon lapka elhagyja a szokásos 8xx számozást, és négyjegyű utótagot kaphat. Úgy tudjuk, ez a szám 8150 lesz. A konstrukció teljesen új CPU kiépítéssel jön, két nagy teljesítményű, két közepes erejű, és négy energiatakarékos maggal. A grafikus gyorsító szerepét az Adreno 640 tölti majd be, és a teljes platform várhatóan húsz százalékkal lesz hatékonyabb, mint az elődje. Egy korai AnTuTu eredmény egyébként már kiszivárgott, és a Snapdragon 8150 a 360 ezer fölötti pontszámával hasonló teljesítményre lehet majd képes, mint az Apple A12-es chipje.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid