Nem fog egyhamar megjelenni a Xiaomi különleges telefonja, a Mi MIX Alpha

0

Tavaly szeptember igencsak izgalmas volt a tech világban, hiszen többek között ekkor mutatták be a Xiaomi Mi MIX Alpha készüléket, amely az első okostelefon volt a burkolaton szinte teljesen körbeérő képernyővel. Nyilván a mobilt sosem szánták a széles tömegeknek, de úgy volt, hogy valamikor decemberben kapható lesz, igaz elég borsos, 2800 dolláros áron. Ebből nem lett semmi, és egy darabig nem is lesz, mert a gyártó határozatlan időre elhalasztotta a különleges készülék forgalomba helyezését.

Egyelőre tehát nem tudni, mikor lesz elérhető az újdonság, és ez a tény valahol egy ligába helyezi a Xiaomi Mi MIX Alphát a karrierjüket eléggé nehézkesen indító hajlítható mobilokkal. Azok is a jövőt idézik, drágák, és elsőre nem jött össze a forgalmazásuk. Egyébként a múlt hónapban a telefon feltűnt egy rövid időre a Xiaomi online boltjában és a Tmall oldalán is, habár semmilyen előrendelési vagy vásárlási opció nem volt egyik weblapon sem.

Amikor bemutatták a telefont, a Xiaomi vezérigazgatója, Lei Jun leszögezte, hogy a készülék csak limitált példányszámban lesz legyártva, mivel a házát szinte teljesen körülvevő képernyő előállítása rendkívül körülményes. Bár a gyártó vezetői szemlátomást képben voltak a gyártási nehézségekkel kapcsolatban, megtörténhet, hogy még így is alábecsülték a feladat komplexitását.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid