Hivatalos a Sony Xperia Z5 és Z5 Compact

7

A Sony a mai napon három új csúcsmobilt leplezett le, az Xperia Z5-öt, az Xperia Z5 Compactot és az Xperia Z5 Premiumot. Ez utóbbi készüléket külön cikkben mutatjuk be hamarosan, most viszont nézzük meg a már megszokott párost részletesebben!

Mint ahogy azt korábban már sejteni lehetett, nem történt meg a sokak által várt teljes megújulás dizájn terén, maradt az OmniBalance névre keresztelt kinézet. Ez persze nem feltétlenül akkora baj, hiszen eddig is gyönyörűek voltak a Sony mobiljai, és azért történtek apróbb változások.

Sony Xperia Z5

Sony Xperia Z5

A legszembetűnőbb újítás, hogy az eddigi kerek bekapcsológombot egy jóval nagyobb, hosszúkás darabra cserélték, ami egy ujjlenyomat-olvasót rejt.

z5-ujjlenyomat

Az alumínium keretbe belegravírozták az “XPERIA” feliratot, ami kifejezetten jól mutat, a fényes üveg hátlapot pedig egy kicsit mattabb, talán kevésbé csúszós fajtára cserélték.

z5-oldal

Az Xperia Z5 egész pontosan 146 x 72 x 7.3 mm-es dimenziókkal bír, ami teljesen megegyezik a Z3-mal, viszont kicsit vastagabb a Z3+-nál. Súlyra pedig mindkét előző modellt sikerült túlszárnyalni a 154 grammos adattal. A Z5 Compact 127 x 65 x 8.9 mm-es lett, azaz kifejezetten vaskos, viszont így legalább egy egész méretes akksi fért bele. Egyébként mindkét modell por- és vízálló az IP68-as tanúsítványnak megfelelően, és a microUSB portokat nem fedi zárósapka.

Xperia Z5 színek

Xperia Z5 színek

A Z5 egy 5.2 colos Full HD kijelzőt kapott, azaz elmarad a sokak által várt QHD felbontás, de azért az így elért 428 ppi pixelsűrűség is elég korrekt. A Z5 Compact az elődhöz hasonlóan 4.6 colos lett és HD felbontású, ami 323 ppi-t jelent. Mindkét panel IPS, a Sony TRILUMINOUS és X-reality technológiáival felvértezve.

Xperia Z5 Compact színek

Xperia Z5 Compact színek

Az új csúcsmobilok meghajtásáról a Snapdragon 810 gondoskodik, ami 4 darab Cortex-A57-es, és szintén 4 Cortex-A53-as processzormagot, valamint egy Adreno 430-as GPU-t rejt. A hardverrel korábban nem kevés probléma merült fel, de azóta remélhetőleg már elég idő telt el, és sikerült megoldani, hogy ne legyen túlmelegedés. A Z5-be 3 GB RAM került, ami már nem számít kiemelkedőnek, de minden bizonnyal ez is bőven elég lesz a zökkenőmentes multitaskinghoz. A Z5 Compact viszont csak 2 GB RAM-ot kapott, ez tényleg lehetett volna kicsit több is. Belső tárhelyből 32 GB került mindkét modellbe, és nem maradt ki a szokásos bővítési lehetőség sem.

Sony Xperia Z5

Sony Xperia Z5

A legnagyobb újítás talán kamera terén történt. Mindkét modell hátlapján egy 23 megapixeles, 1/2.3″-os Exmor RS szenzor lapul f/2.0-s rekeszértékkel, ami gyenge fényben is jó teljesítménnyel kecsegtet. Ehhez megkapjuk még a világ leggyorsabb autofókuszát, ami szinte hihetetlen módon akár 0.03 másodperc alatt beélesíti a képet. Ez még a versenytársak megoldását is messze lekörözi (Samsung, LG, stb.). Említést érdemel még az 5x Clear Image Zoom nevű technológia is, ami minimális minőségromlás melletti nagyítást tesz lehetővé.

Z5-All-new-camera-sensor

A szelfirajongók is örülhetnek, hiszen az előlapra egy 5 megapixeles Exmor R szenzor került, 25 mm-es, nagy látószögű lencsékkel.

Az Xperia Z5-be egy 2900 mAh-s akksit szereltek a Sony mérnökei, a Z5 Compactba pedig egy 2700 mAh-s telep jutott, és ezekkel minden bizonnyal sikerült megtartani a korábbi, decens üzemidőt. A gyártó szerint 2 nap normál használatot bírnak a mobilok, ami teljesen rendben van, sőt, kifejezetten jó.

A mobilokon természetesen Android 5.1.1 Lollipop fut gyárilag a Sony saját felületével, a készülékek ára és megjelenési ideje viszont még nem ismert.

Sony

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid