Hivatalos: AMD Radeon GPU-val erősít a Samsung

0

A Samsung hivatalosan is bejelentette, hogy hamarosan AMD grafikus chipre vált a csúcskategóriában, ami mindenképpen egy érdekes fejlemény lesz a mobiliparban.

Már régóta pletykálták, hogy a Samsung az AMD-vel közösen fejleszt okostelefonos GPU-t, majd 2019-ben a dél-koreai gyártó ezt meg is erősítette. Azóta csendben folytak a munkálatok, és úgy néz ki, hogy lassan el is készül az új grafikus chip, ami hamarosan egy készülék belsejében is felbukkan.

A Samsung System LSI Business üzletágának vezetője, Dr. Inyup Kang nemrég egy bemutató rendezvényen azt mondta, hogy az AMD-vel közösen egy új generációs GPU-n dolgoznak, ami “a következő zászlóshajó termékben” debütál.

Más részlet egyelőre sajnos nem derült ki, vagyis fogalmunk sincs, hogy pontosan milyen eszközről beszélt, de a legtöbben a Galaxy Z Fold 3-ra tippelnek, ami valamikor a nyáron érkezik, talán augusztusban. Egy másik lehetőség a Galaxy Note 21 és a Note 21 Ultra, ezek szintén a nyár végén debütálhatnak.

A fentieknél azonban sokkal valószínűbb, hogy a “zászlóshajó termék” alatt nem egy konkrét készüléket, hanem a következő csúcslapkát értette a Samsung, ez esetben a most debütált Exynos 2100 utódjában lesz AMD GPU, ami a 2022 elején érkező Galaxy S22 telefonokat hajtja majd.

Via

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid