Hivatalos a MIUI 11, rengeteg Xiaomi mobil megkapja még idén!

0

Miközben sorra kerültek bemutatásra a felsőkategóriás 5G-s Xiaomi mobilok (Mi 9 Pro 5G, Mi MIX Alpha), a kínai cég megragadta az alkalmat, hogy az Android 10-re épülő MIUI 11 rendszerrel kapcsolatban is megosszon velünk néhány hírt. Nem csupán az interfészről, de azokról a telefonokról is, amelyek megkapják az új felhasználói felületet, és ami azt illeti, lesz egy pár.

A Xiaomi szóvivők már korábban is megerősítették, hogy a sötét mód a teljes operációs rendszeren belül működni fog, ez az egyik nagy újítása a MIUI 11-nek, a még letisztultabb külalak mellett. Az új felület sokkal finomabb ikonokat és animációkat tartalmaz majd, és persze lesznek új háttérképek, témák, még a lezárt képernyőhöz is.

Sokat fejlődött az Always On Display funkció is, és új specifikus widgetek készültek hozzá. Miközben a cég azt részletezte, milyen újításokra lehet számítani a vadonatúj interfész kapcsán, arról is szót ejtettek, hogy a szoftver belső tesztelésre szánt verziója már készen áll, míg a nyilvános béta szeptember 27-én pénteken válik elérhetővé a következő modellekre:

Xiaomi telefonok: Xiaomi Mi 5C, Xiaomi Mi MAX 2, Xiaomi Mi Note 2, Xiaomi Mi MIX, Xiaomi Mi 5s, Xiaomi Mi 5s Plus, Xiaomi Mi 5X, Xiaomi Mi Play, Xiaomi Mi Note 3, Xiaomi Mi 6X, Xiaomi Mi 6, Xiaomi Mi MIX 2, Xiaomi Mi 8 SE, Xiaomi Mi MAX 3, Xiaomi Mi CC 9, Xiaomi Mi CC 9e, Xiaomi Mi CC 9 Meitu Custom Version, Xiaomi Mi 8, Xiaomi Mi 8 In-display Fingerprint Edition, Xiaomi Mi MIX 3 , Xiaomi Mi 8 Explorer Edition, Xiaomi Mi MIX 2S, Xiaomi Mi 9 SE, Xiaomi Mi 9. Xiaomi Mi 9T, Xiaomi Mi 9T Pro, Xiaomi Mi 9 Pro.

Redmi telefonok: Redmi Note 4X, Redmi 4X, Redmi Note 5A, Redmi 5A, Redmi 5, Redmi 5 Plus, Redmi 6A, Redmi 6, Redmi Note 5, Redmi 6 Pro, Redmi Note 7, Redmi Note 7 Pro, Redmi Note 8 Pro

Ezek az adatok a rendszer béta verziójára vonatkoznak, ám nyilván akadnak sokan, akiknek nincs kedve egy befejezetlen szoftvert tesztelgetni, egyszerűen csak élvezni szeretnék a mobiljukat, és a friss felület lehetőségeit. A gyártó munkatársai a MIUI 11 végleges változatának frissítési menetrendjét is megosztották a felhasználókkal, így szerencsére nem kell találgatni.

Október közepe:

  • Mi 9
  • Mi 9 Explorer
  • Mi 9 SE
  • Mi Mix 3
  • Mi Mix 2S
  • Mi 8
  • Mi 8 Youth
  • Mi 8 Explorer Edition
  • Mi 8 In-display Fingerprint Edition
  • Mi 8 SE
  • Mi Max 3
  • Redmi K20 Pro
  • Redmi K20 Pro Premium Edition
  • Redmi K20
  • Redmi Note 7
  • Redmi Note 7 Pro
  • Redmi 7

Október vége:

  • Mi 9 Pro 5G
  • Mi CC 9
  • Mi CC 9 Meitu Custom Edition
  • Mi CC 9e
  • Mi MIX 2
  • Mi Note3
  • Mi 6
  • Mi 6X
  • Redmi 7A
  • Redmi 6 Pro
  • Redmi Note 5
  • Redmi 6A
  • Redmi 6
  • Redmi S2

November eleje:

  • Mi Mix
  • Mi 5s
  • Mi 5s Plus
  • Mi 5X
  • Mi 5C
  • Mi Note2
  • Mi Play
  • Mi Max 2
  • Redmi Note 8
  • Redmi Note 8 Pro
  • Redmi 5 Plus
  • Redmi 5
  • Redmi 5A
  • Redmi 4X
  • Redmi Note 5A

Fontos kiemelni, hogy a lista és az időpontok a kínai piacra vonatkoznak, a készülékek nemzetközi verzióira később juthat el az új rendszer. Azt is érdemes figyelembe venni, hogy néhány mobil nálunk más néven került forgalomba, a Radmi K20 például Xiaomi Mi 9T-ként, a CC9 pedig itt Mi 9 Lite néven fut.

Forrás: GizChina

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid