Hivatalos: ekkor jön a Redmi Note 11 sorozat

0

A Redmi végre hivatalosan is bejelentette, hogy mikor mutatják be a Note 11 mobilokat. A brand a szokásos módon, a Weibo-fiókján keresztül tette közzé a dátumot, ami október 28-a lesz, a premier bejelentése mellett pedig néhány plakátot is megosztottak a közösségi oldalon.

A posztolt képek tanúsága szerint a készülékek képernyőjén középre igazított kameralyuk lesz, hátoldalukon pedig tripla kamerás képrögzítő egység teljesíthet szolgálatot. A jobboldali kereten hangerőszabályzó gombokat látni, a felső részen pedig fülhallgató kimenetet, infravörös portot és egy JBL által hangolt hangszórót vehetünk szemügyre.

A bejelentés alapján jövő csütörtökön több készülékre is számítani lehet. Az eddigi értesülések szerint legalább két okostelefon érkezésére készülhetünk, az egyik a Redmi Note 11, a másik pedig annak Pro variánsa lesz.

Utóbbi állítólag Dimensity 920 processzorral, 120 Hz-es OLED képernyővel és 5000 mAh kapacitású akkumulátorral debütál. A telepről azt beszélik hogy 67 vagy 120 wattos gyorstöltés támogatást kap. Az alapmodell esetében pedig 33 wattos töltésre és szintén 5000 mAh kapacitásra számíthatunk.

A 120 Hz-es képfrissítés marad az olcsóbb változatnál is, ám ezúttal IPS LCD panel kerül beszerelésre, a meghajtásért pedig egy MediaTek Dimensity 810 chipset felel majd állítólag. A operatív memória 6 vagy 8 GB lesz a választott kiszereléstől függően, míg a háttértár kapacitása minden esetben 128 GB. A Pro verziót 8 GB RAM-mal és 256 GB belső tárhellyel is kérhetjük majd. A leleplezésre tehát október 28-án kerül sor, addig pedig még biztosan fogunk hallani a készülékekről hivatalos és nem hivatalos forrásokból egyaránt.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid