Hivatalos képen a OnePlus Nord N20 5G

0

A OnePlus megosztotta az első hivatalos képet a OnePlus Nord N20-ról. A vállalat néhány specifikációt is nyilvánosságra hozott a középkategóriás készülék kapcsán, amely valamikor idén áprilisban jelenhet meg. Ami azt illeti, az okostelefonnak lesznek olyan jellemzői, amik egyértelmű visszalépést jelentenek a korábbi generációhoz képest.

Nemrégiben debütált a globális piacon a OnePlus 10 Pro, illetve a korábbi értesülések alapján úgy tudjuk, hogy igencsak mozgalmas hónapok várnak a vállalatra. És valóban: a gyártó munkatársai nem ülnek a babérjaikon, leleplezték az első képet, amelyen a OnePlus Nord N20 szerepel, illetve elárultak néhányat a mobil várható jellemzői közül. A kép megerősíti a korábban kiszivárgott rendereket, illetve azt is, hogy a cég formatervezői nagy rajongói az iPhone-oknak. Az értesítési csúszka most már hivatalosan is felejtős, úgy látszik, ezt a hasznos extrát a gyártó inkább megtartja a drágább modelljei számára.

Jöjjenek a jellemzők, amelyek közül néhányat a gyártó maga fedett fel! A OnePlus Nord N20 előlapját egy 6,43 hüvelykes képátlóval rendelkező AMOLED panel fogja betölteni, amelynek felbontása marad a jó öreg Full HD+, azt viszont nem értjük, hogy az előd 90 Hz-es képfrissítését miért kellett 60 Hz-re redukálni. A megjelenítő további, kevésbé bosszantó érdekessége az, hogy kerül alá egy ujjlenyomat-olvasó is.

A gyártó megerősítette továbbá, hogy a készülék SuperVOOC gyorstöltéssel debütál, bár a pontos sebességet egyelőre nem tisztázta. Nem lehetetlen, hogy a támogatott töltési metódus 65 wattos lesz, akárcsak a OnePlus 9 széria esetében, de ez most még csak találgatás. Ezek tehát a hivatalosan megerősített jellemzők.

A korábban kiszivárgott specifikációban szerepel a mobilt hajtó Snapdragon 695 lapkakészlet, amely biztosítja az 5G kompatibilitást, a 6 GB-os operatív memória és a 128 GB-os háttértár, valamint a 48 megapixeles elsődleges kamera.

Forrás: AndroidAuthority

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid