Hivatalos a Qualcomm Snapdragon 855 chipset

0

Éppen tegnap derült ki egy szivárogtató jóvoltából, hogy a Qualcomm 2019-re szánt csúcskategóriás lapkakészlete nem Snapdragon 8150 néven kerül majd a telefonok burkolata alá, és most végre megtörtént a hivatalos bejelentés, ami igazolta Roland Quandt állítását. A chipsetet Qualcomm Snapdragon 855 néven leplezték le, ami viszont az 5G modemet illeti, érdekes csavar került a történetbe.

A lapkakészlet 7 nanométeres gyártási technológiája egyrészt megnövelt teljesítményt, másfelől észrevehetően jobb üzemidőt biztosít minden olyan készülék számára, amelyben majd helyet foglal. A chipset mesterséges intelligenciával kapcsolatos képességei is fokozódtak, a hivatalos bejelentés értelmében háromszoros teljesítményt képes produkálni az előző generációhoz képest ezen a téren.

A képalkotási tulajdonságok is fejlődtek, például dedikált processzort kapott a mélységérzékelés, ami 60 képkocka/másodperc sebességgel térképezi fel a környezetet. Ez az újítás majd a kiterjesztett valóságra épülő alkalmazások esetében bizonyulhat hasznosnak. Az új képalkotó egység képes lesz 4K felbontásban rögzíteni a HDR tartalmakat, mégpedig 60 képkockával másodpercenként, ráadásul a korábbi kiépítéshez képest 25 százalékkal kevesebb energiát fogyaszt majd.

A bemutató során két további témát is sorra kerítettek a processzorgyártó emberei. Az egyik az ultrahang alapon működő kijelzőbe szerelt ujjlenyomat-olvasó, amelyet a manufaktúra Qualcomm 3D Sonic Sensor névre keresztelt. A vállalat prezentációja alapján az érzékelő képes lesz akkor is detektálni az ujjlenyomatot, ha a felhasználó ujja vizes, netán szennyezéssel borított.

Az 5G témakört illetően is fontos bejelentés történt: nem minden Snapdragon 855 lapkakészlet kapja meg az új X50 modemet. Helyette első körben az X24-es LTE modem jár majd a chipset mellé, és amennyiben egy gyártó mégis szeretne 5G-s X50 modult a telefonjába, úgy azt külön kérnie kell. Egyébként az X24 sem lassú, akár 2 Gbps-os letöltési sebességre is képes, de ez még nem éri el az 5G-s szintet.

Várhatóan az legtöbb nagy gyártó zászlóshajójában megtaláljuk majd ezt a lapkakészletet, a Samsung Galaxy S10 tengerentúli variánsában például mindenképp.

A Snapdragon 855-tel kapcsolatban a holnapi napon fedik majd fel a további részleteket (CPU, GPU, stb.).

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid