Holnapután jön a Samsung új, 108 MP-es kamerája

0

A Samsung hivatalosan is bejelentette, hogy augusztus 12-én bemutatnak egy vadonatúj okostelefonokba szánt kameraszenzort, és szinte biztosra vehető, hogy egy brutális, 108 megapixeles egységről van szó.

A Samsung kamerás részlegének Twitter-oldalán tették ki az alábbi posztot, amely szerint 2 nap múlva lelepleznek valami nagy újdonságot.

Ez így önmagában még nem annyira konkrét, de a Xiaomi nemrég hivatalosan is bejelentette, hogy egy olyan telefonnal készülnek, amelyben 108 MP-es Samsung kamera lesz, tehát minden bizonnyal ezt fogják most bemutatni.

Túl sok részletet egyelőre nem tudni, de valószínűleg alapesetben 27 MP-es fotókat lehet majd lőni a kamerával, ugyanis négyesével összevonja a pixeleket a jobb minőség érdekében. Az még kérdéses, hogy valódi 108 MP-es képeket is tud-e készíteni az új egység, mondjuk ennek azért túl sok értelme nem lenne.

Az első telefon, amely megkapja a Samsung új szenzorát, a Xiaomi Mi MIX 4 lehet, ami valamikor ősszel debütál. Előtte pedig egy 64 megapixeles mobillal készül a Xiaomi, ami valószínűleg a Redmi Note 8 lesz.

Forrás: Samsung

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid