Befutott a Honor 20 és a Honor 20 Pro

0

A Huawei az elmúlt időszakban elég komolyan ráfeküdt a telefonos fényképezés kérdésére, és a gyártónak az az ötlete támadt, hogy ezt a tendenciát a Honor mobilok esetében is honosítani fogja. A most debütált Honor 20 mobilok kiváló kamerákkal rendelkeznek, sőt, a Pro variáns esetében az eddigi legnagyobb apertúrával van dolgunk a jelenlegi okostelefonos piacon, ami biztosan nagy örömére szolgál majd az éjszakai fotósoknak.

Kezdjük egyből a nagyágyúval, a Honor 20 Pro-val! A készülék elsődleges kamerája f/1.4-es rekeszértékkel bír, ami új rekord a mobilok között. Ez a konstrukció 60 százalékkal több fényt enged be, mint a jelenlegi felsőkategóriában elterjedt f/1.8 apertúra, ráadásul a lencse mögött pedig Sony IMX586 érzékelő foglal helyet, ami egyszerre rendelkezik optikai és elektronikus képstabilizátorral. A mobil hátoldalán van még egy 8 megapixeles telefotó egység, mégpedig 3x optikai, valamint 5x hibrid zoommal, a digitális zoom pedig 30x is lehet. Ez is rendelkezik optikai képstabilizátorral, ami jól jöhet, ha távoli objektumokat szeretnénk megörökíteni

Amennyiben valami közeli célpontot szeretnénk lencsevégre kapni, jó hasznát vehetjük a dedikált makró kamerának, ilyet sem láttunk még okostelefonon. A felbontása 2 megapixel, és arra optimalizálták, hogy 4 cm-es távolságról készítsen fényképeket. Végül, de nem utolsósorban említést érdemel a hátoldali kamerarendszer negyedik tagja, egy 16 megapixeles ultraszéles látószögű kamera, ami 117 fokban látja maga körül a világot. Egyébként a készülék 111 pontot kapott a DxOMark tesztjén, ami az eddigi második legnagyobb pontszám, csak a 112 pontos P30 Pro és Galaxy S10 5G előzi meg.

Az előlapi kamera sem lett éppenséggel gyenge, hiszen 32 megapixeles felbontást kapott, otthona pedig a megjelenítő bal felső részén lévő lyukban van, ami mindössze 4,5 mm átmérőjű. A képernyő egyébként 6,26 hüvelykes, és Full HD+ felbontással rendelkezik 19,5:9 képarány mellett, a technológia pedig IPS LCD. Biometrikus azonosításra az oldalt lévő bekapcsoló gombot használhatjuk, amelybe ujjlenyomat-olvasót szereltek, de természetesen lehet élni az arcfelismerés opciójával is.

A Honor 20 Pro borítása alatt felsőkategóriás vas zakatol, a Kirin 980 lapkát 8 GB RAM, valamint 256 GB-os belső tárhely kíséri. A processzort grafén alapú hűtésrendszerrel látták el, ami másfélszeres hővezető képességgel rendelkezik a rézhez képest. A duál NPU és ISP chipeknek köszönhetően a telefon Super Éjszakai Módja villámgyorsan képes fényképeket készíteni egy időben, törli a homályosakat, a maradékból pedig egy kiváló minőségű esti fotót hoz létre. Ennek az üzemmódnak létezik nappali verziója is, hasonló mechanizmussal.

A készülék hardveres felszereltségét egy 4000 mAh kapacitású akkumulátor teszi teljessé, amelyet lehet gyorstöltés révén is táplálni, mégpedig a 22.5W-os SuperCharge metódusnak megfelelően. Egy teljesen lemerült telep 50%-ra ugrik mindössze 30 perc töltés után.

A kiváló hardveres összetétellel rendelkező Honor 20 Pro legvonzóbb tulajdonsága azonban mégsem a burkolat alatt, hanem a készülék dobozán található, ez pedig az árcédula. A készülék 599 euró ellenében vihető haza, ami roppant kedvezőnek mondható egy ilyen csúcskategóriás mobilért cserébe.

 

A Honor 20 sem lett egy rossz vétel, bár azért akadnak különbségek a Pro modellhez képest. A legfontosabb eltérés a képrögzítő egységben található, az elsődleges érzékelő ugyanaz a 48 megapixeles Sony gyártmány, ám ezúttal f/1.8-as apertúrával látták el, és elmaradt az optikai képstabilizátor is. A 2 megapixeles makró kamera és a 16 megapixeles ultraszéles látószögű szenzor ugyanúgy részét képez a konstrukciónak, viszont a telefotó kamerát egy mélységérzékelőre lecserélték a gyártó munkatársai. A Honor 20 ugyanazt az IPS kijelzőt kapta, tehát 6,26 colon kínál Full HD+ felbontást, és szintén ott van a bal felső sarokban egy bevágás, 32 megapixeles szelfikamerával a belsejében. Az ujjlenyomat-olvasó ezúttal is a kereten foglal helyet.

A készülék lelke itt is egy Kirin 980 chipset, melyet 6 GB RAM, valamint 128 GB háttértár erősít. A Honor 20 valamivel vékonyabb, mint a Pro variáns, viszont a karcsúság oltárán fel kellett áldozni egy keveset az aksi kapacitásából, így a 8,44 helyett 7,87 mm-es telefonba egy 3750 mAh-s telep jutott.

Szerencsére támogatja ugyanazt a gyorstöltési metódust, amit a Pro variáns. Mindkét Honor 20 modell 9.1 virtuális surround hangzással bír, ami a gyártó állítása szerint moziszerű élménnyel kecsegteti majd a felhasználót. Sokak bánatára nincs hagyományos fülhallgató kimenet egyik készüléken sem, illetve a Micro SD kártyahelyről, valamint a vezeték nélküli töltésről is le kell mondanunk, de ezek ellenére is remek mobil lett mindkettő. A Honor 20 499 euróba fog kerülni Európában.

GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid