A Honor MagicPad 3 Pro az első táblagép Snapdragon 8 Elite Gen 5 chippel

0

A Honor Magic 8 okostelefonok mellett más termékeket is a nagyvilág elé tárt a márka, közöttük az első Snapdragon 8 Elite Gen 5 lapkakészlettel felvértezett tabletet, a MagicPad 3 Prót. Nem nehéz kitalálni, hogy a készüléket az új iPad Pro olcsóbb alternatívájának szánják, amely ultravékony házban kínál a már említett csúcskategóriás hardver mellett 165 Hz-es kijelzőt és méretes akkumulátort azoknak, akik együtt tudnak élni azzal, hogy OLED helyett IPS panel kerül az előlapra.

A készülék kétségkívül a piac egyik legerősebb androidos táblagépe, hiszen meghajtásáról a Snapdragon 8 Elite Gen 5 lapkakészlet gondoskodik, amely mellé akár 16 GB RAM és 512 GB háttértár is kerülhet az összeszerelés során. A mindössze 5,73 milliméteres MagicPad 3 Pro majdnem olyan vékony, mint az új Apple iPad Pro.

Ami a szoftvert illeti, a Honor újdonsága MagicOS 10 operációs rendszert futtat, amelynek részét képezi néhány kifejezetten táblagépes optimalizáció, többablakos alkalmazásfuttatással, asztali rendszereket imitáló munkakörnyezettel.

Hogy egy relatíve kedvező árat tehessenek a táblagép dobozára, a Honor többek között a kijelzőn spórolt, ami azt jelenti, hogy a MagicPad 3 Pro előlapjára 13,3 hüvelykes IPS megjelenítő került. Habár a technológia miatt biztosan lesznek páran, akik szívják a fogukat, a felbontás és a képfrissítés abszolút prémium, ugyanis egy 3200 x 2136 pixeles, 165 Hz-es képernyőről van szó, amelynek fényereje akár 1100 nit is lehet.

A készülékhez külön megvásárolható a Honor Magic Pencil 3 ceruza, illetve egy érintőpaddal ellátott billentyűzetes tok is, ezekkel kétségkívül tovább lehet fokozni az eszköz produktivitását. A táblagép burkolata alatt egy 12 450 mAh kapacitású akkumulátor található, amely USB-C porton keresztül akár 70 wattal is tölthető. Amennyiben valaki belevetné magát a táblagépes fényképezésnek nevezett idétlenkedésbe, használhatja a 9 megapixeles szelfikamerát és a 13 megapixeles hátlapi képrögzítőt.

A Honor MagicPad 3 Pro egyelőre Kínában kerül piacra, ott a 12 GB RAM-mal és 256 GB háttértárral szerelt modell ára kínai valutáról váltva nagyjából 192 ezer forint. Ha szeretnéd a 16 GB RAM-ot, mert mondjuk emulátorral PC-s játékokat futtatsz Android környezetben, és nem éred be 512 GB háttértárnál kevesebbel, akkor 238 ezer forintnak megfelelő jüant kell leszurkolni, ha éppen a népköztársaságban jársz és szeretnél egyet a táblagépből. Mindenki másnak várnia kell a nemzetközi értékesítés bejelentésére, ám sajnálatos módon erre még nem került sor.

Forrás: Notebookcheck

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid