A Huawei bejelentette a Kirin 990 lapkákat, amik a Mate 30 mobilokat hajtják majd!

0

Ahogy az várható volt, a Huawei a mai napon bemutatta új csúcshardvereit, a Kirin 990-et és a Kirin 990 5G-t, amelyek elsőként a Mate 30 sorozatban teljesítenek majd szolgálatot.

A Huawei terveinek kicsit keresztbe tett a Samsung a két napja bejelentett Exynos 980-nal, így a Kirin 990 5G csak a második olyan chipset lett hivatalosan, amely integrált 5G modemmel bír. A kínai vállalat megoldása azonban sokkal fejlettebb, hiszen ez egy valódi csúcshardver, ráadásul jó eséllyel hamarabb elérhető lesz (az Exynos 980 a felső-középkategóriát képviseli, és csak jövőre várható a valódi megjelenése). Persze igazából nem az számít, hogy ki az első, inkább nézzük meg röviden, mit kell tudni a Kirin 990 lapkákról!

A sima Kirin 990 ugyanazzal a 7 nm-es FinFET gyártástechnológiával készül, amivel az elődje, és bár már ez is egy igen modern megoldás, a Kirin 990 5G a még fejlettebb 7 nm-es FinFET+ EUV technológiát használja, ami nagyobb tranzisztorsűrűséget tesz lehetővé. Nem mellesleg ez lett a világ első olyan mobilos chipje, ami 10 milliárdnál is több tranzisztort használ (egész pontosan 10,3 milliárdot), miközben a fizikai mérete 36%-kal kisebb, mint a Snapdragon 855-nek.

Mindkét chipset 8 CPU magot használ 2+2+4 megosztásban. A 2 legerősebb mag Cortex-A76-os, ezek a 2,86 GHz-et is elérhetik. A második két mag szintén Cortex-A76-os, de ezek kisebb órajelen pörögnek, míg a kevésbé teljesítményigényes számításokat a 4 energiatakarékos Cortex-A55-ös egység végzi. A sima és az 5G-s változatok esetében egyébként itt újfent van némi különbség, ugyanis a második kettes, illetve a négyes klaszter esetében eltérnek az órajelek.

Egymagos teljesítményben egyébként állítólag 10%-ot ver a Kirin 990 5G a Snapdragon 855-re, többmagosban pedig 9%-ot. Persze létezik már Snapdragon 855+ is, érdekes módon nem ezzel hasonlították, a diagramon a sávok pedig elég sokat csalnak, nem tükrözik a valódi arányokat, de ez sajnos egy elég gyakran használt trükk.

A Kirin 990 és a Kirin 990 5G is a 980-hoz hasonlóan Mali-G76 grafikus chipet használ, ám 10 mag helyett 16-ot kaptak, vagyis jóval nagyobb a teljesítmény, amivel az új lapkák még a Snapdragon 855-öt is beelőzik olyan 6%-kal, miközben 20%-kal energiatakarékosabbak.

Említést érdemel még az újfajta Da Vinci architektúra, ami az mesterséges intelligenciával kapcsolatos számításokat végző NPU-ra vonatkozik. A Kirin 990 esetében van egy “nagy” és egy “kis” NPU mag. Az első sokkal nagyobb teljesítményű, ez végzi a komolyabb AI feladatokat, a másik pedig rendkívül energiatakarékos, és a kisebb számításoknál jön majd jól. A Kirin 990 5G-esetében annyi a különbség, hogy itt az erősebb NPU magból kettő is van.

A Huawei hatalmas hangsúly fordított az 5G-re, és mint említettük, a Kirin 990 5G már egy integrált megoldás, vagyis nem kell hozzá külön modem az új generációs hálózatok eléréséhez. Természetesen a teljes spektrumot lefedi 2G-től 5G-ig, és utóbbinál akár 2,3 Gbps-os letöltési és 1,25 Gbps-os feltöltési sebességre is képes megfelelő hálózat esetén. A gyártó egyébként rengeteg fejlesztést és optimalizációt hajtott végre, hogy ne csak álló helyzetben, hanem menet közben is gyors legyen a kapcsolat. A tesztjeik szerint például 120 km/s sebességnél akár 700 Mbps-os letöltés is elérhető, ami 90%-kal gyorsabb, mint amire egy Qualcomm X50 modemmel szerelt Snapdragon 855 képes hasonló körülmények között.

Az új Kirin 990 chipek tehát a Huawei Mate 30 és a Mate 30 Pro modellekben debütálnak, amelyek bemutatója a szokásosnál hamarabb, szeptember 19-én lesz, vagyis már nem kell túlzottan sokat várnunk rájuk.

Forrás: Anandtech

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid