A Huawei Mate 10 Pro kapja meg a gyártó különleges kijelzőjét

0

A Huawei egy októberi, München városában tartandó rendezvény keretein belül fogja bemutatni a Mate 10 készüléket, illetve annak lehetséges variánsait. A méretes kijelzővel szerelt újdonság kapcsán mindenki keret nélküli kijelzőre számít, ám most úgy fest, nem mindegyik modell kapja meg azt. 

Elsőnek az derült ki, hogy az egyelőre még be sem jelentett Kirin 970 lapkakészlet kerül a masina burkolata alá, majd tudomásunk lett a gyártó saját, káva nélküli megjelenítőt biztosító EntireView technológiájáról. Bár a vállalat vezérigazgatója félig-meddig maga is igazolta az újfajta képernyő meglétét, a legújabb kínai pletykák szerint csupán a Mate 10 Pro fogja megkapni az új megoldást. A “szimpla” Mate 10 viszont a már jól megszokott kijelzőkiépítéssel fog piacra kerülni, valami olyasmivel, amit már a Mate 9 kapcsán megszokhattunk, megismerhettünk.

Huawei Mate 9

Igazából egy ilyen lépés nem okozna különösebb meglepetést, hiszen tavaly is volt egy Mate 9 Pro a sima Mate 9 modell mellett. A fenti pletyka forrása még azt is hozzátette, hogy a Mate 10 Pro hátlapjára fog kerülni az ujjlenyomat-olvasó, ami elég nyilvánvaló, hiszen az előlapon nem lenne számára elegendő hely. A normál Mate 10 esetében pedig a biometrikus szenzor ugyanúgy a kijelző alatt foglal majd helyet, mint a P10 esetében. Végezetül még arra is fény derült, hogy lesz arany színű Mate 10 kiszerelés, ami mindenképpen jó hír az elegancia kedvelőinek. Fontos: a fentieket senki nem erősítette meg hivatalos oldalról, így a fenntartásainkat ne vigyük még túl messzire.

GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid