A Huawei vezetője leszólta a Samsung Galaxy Fold dizájnját

0

A hosszadalmas várakozás véget ért, végre több hajlítható mobilt is bemutattak, és a Huaweinek ez újabb alkalmat adott arra, hogy a legnagyobb riválisának beszóljon.

Az elmúlt napokban végre megismerhettük a Samsung Galaxy Foldot és a Huawei Mate X-et is, amelyek mellet nem lehet elmenni szó nélkül. Egy új trend első jelentősebb képviselői ezek a készülékek, amelyek nem kis technikai kihívások elé állították a gyártóikat.

Nem véletlen tehát, hogy egy nagyon komoly verseny alakult ki, hiszen senki nem akart lemaradni a bemutatóval, és ezért cserébe még azt is bevállalták, hogy olyan termékeket mutatnak be, amelyek még nem állnak teljesen készen a forgalomba kerülésre. Persze már így is rengeteg munka van mögöttük, ezt Richard Yu, a Huawei fogyasztói üzletágának igazgatója is megerősítette a Business Insidernek adott interjújában, és ha már ott volt, akkor a Samsungnak is beszólt.

Samsung Galaxy Fold

Elmondása szerint három különböző hajlítható mobilon dolgoztak párhuzamosan, és az egyik nagyon hasonlított a Samsung megoldásához. Szerinte az ő verziójuk jobb volt, ám még így is leállították a projektet, mivel nem voltak elégedettek a konstrukcióval. A másodlagos kijelző szerinte teljesen felesleges, ráadásul csak nehezebb és vastagabb lett tőle a mobil.

Huawei Mate X

Véleménye szerint tehát a már bemutatott Mate X dizájnja a nyerő, és úgy tűnik, hogy sokan osztják ezt a nézetet, ám messzemenő következtetéseket még korai lenne levonni. Sok időbe telik majd, mire a hajlítható mobilok igazán kiforrják magukat, ráadásul egyelőre még az áruk is indokolatlanul magas. Így mindenképpen érdemes várni, ha csak nincs valakinek rengeteg fölösleges pénze, amit már nem tud másra elkölteni.

Egyébként a Samsung megoldása lesz hamarabb kapható, már május környékén, a Huawei Mate X csak valamikor később jelenik majd meg.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

NapiDroid