Januárban érkezik a Samsung okosgyűrűje

0

Szinte teljes bizonyossággal kijelenthetjük, hogy a Samsung első okosgyűrűje, a Galaxy Ring már nem jelenik meg az idén. Az egyik rangos szivárogtatónak köszönhetően viszont nemrég kiderült, meddig kell várni az egészségkövető funkciókkal megpakolt viselhető eszköz érkezésére.

Az Ice Universe által megszellőztetett információk általában hiteleseknek szoktak bizonyulni, és a bennfentes szerint a Galaxy Ring a Galaxy S24 okostelefonokkal együtt fog debütálni, mégpedig egy januári eseményen. A Samsung nagy reményeket fűz ehhez az új termékcsaládhoz, olyannyira, hogy állítólag a viselhető eszköz lesz a következő Unpacked rendezvény valódi sztárja.

Ami pedig a januári bemutatót illeti, habár a Galaxy S23 és S22 sorozat tagjai februárban mutatkoztak be, a januári leleplezések sem példa nélküliek a Samsung történetében. Ha hozzávesszük, hogy milyen nagy számú, és mennyire részletes szivárgások érkeznek a Galaxy S24 készülékekről, egyáltalán nem tűnik elképzelhetetlennek egy korábbi dátumra időzített bemutató. A telefonokkal ellentétben az okosgyűrű időre való elkészülte jelenleg még bizonytalan.

A Samsung állítólag már készen áll a tömeggyártás megkezdésére, de a dolgok lassan haladnak, mivel az egészségkövető termékek forgalmazásához rengeteg hatósági engedélyre van szükség. A Samsung Galaxy Ring megkaphatja a Galaxy Watchok egészségkövető funkcióit, de igen valószínűtlen, hogy házon belüli konkurenciája lenne az okosóráknak, hiszen még az sem biztos, hogy lesz kijelzője.

A gyűrű azok számára lehet vonzó termék, akik nem szeretik az okosórákat, vagy úgy általában az órákat, de nem szeretnének lemondani annak lehetőségéről, hogy kövessék a pulzusukat, az edzési teljesítményüket vagy az alvási minőséget. Ezeken a funkciókon kívül állítólag az okoseszközök vezérlésében is szerepe lehet a Galaxy Ringnek, vagyis az több lesz, mint egy ujjra húzható fitnesz karkötő. Abban már csak reménykedni tudunk, hogy a Samsung újdonsága nem lesz egy drágaszág, de a várható árról eddig még nem hallottunk semmit.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid