Nagyon jól fogynak a Huawei P30 és Mate 20 mobilok

0

Bár tagadhatatlanul nem volt könnyű az elmúlt időszak a Huawei számára, azért még bőven korai lenne temetni a céget, hiszen egyrészt hatalmas hatással bírnak a telekommunikációs világra, másrészt pedig elképesztően népszerűek azok a készülékek, amelyeket piacra dobnak. A korábbi zászlóshajók, név szerint a Huawei P30 és a Mate 20 széria tagjai nagyon jól fogytak az elmúlt időszakban, az eladásaik nemrég újabb mérföldkőhöz érkeztek, melyet a kínai cég szóvivői büszkén tártak a nagyérdemű elé.

A minap tartottak egy konferenciát Kínában, melynek fő témaköre az 5G hálózatok és technológiák voltak, és természetesen egy ilyen rendezvényről nem hiányozhattak a Huawei képviselői sem. Itt jelentették be a cég emberei, hogy piacra bocsátásuk óta összesen 20 millió Huawei P30 készüléket sikerült értékesíteni, míg a Mate 20 család tagjaiból 17 milliót (ebben valószínűleg a Lite verziók nincsenek benne).

Amikor idén szeptemberben bemutatásra kerültek a Huawei Mate 30 telefonok, a vállalat szóvivői azt nyilatkozták, hogy 16 millió Mate 20, valamint 17 millió P30 talált addig gazdára. A mostani mérföldkő alapján kijelenthetjük, hogy csak az elmúlt hónap során 4 millió korábbi zászlóshajót értékesítettek, és ebből 3 millió készülék tartozott a P30 mobilok közé. Úgy látszik, a kínai gyártó készülékei töretlen népszerűségnek örvendenek, sújtsa őket bármilyen csapással az aktuálpolitika könyörtelen gépezete. Ti használjátok valamelyik Huawei csúcsmobilt?

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid