Jövőre befuthat a OnePlus Watch, a gyártó első okosórája

0

Bár nem olyan látványos, mint más gyártók esetében, de a Xiaomi és a OnePlus között is egyre élesebb kereskedelmi verseny alakult ki az elmúlt időszak során. Habár a OnePlus nem rendelkezik olyan széleskörű termékkínálattal, mint a vetélytárs, azért kezd felzárkózni, és okostelefonok mellett például különböző fülhallgatókat, sőt, televíziót is gyárt. Ezek után teljesen jogos lenne a kérdés, hogy miért nem készítenek okosórát, de a legújabb értesülések szerint dolgoznak egyen, ami talán a következő zászlóshajók bemutatásakor debütálhat.

Friss értesülések szerint a OnePlus nem csupán csúcskategóriás okostelefonjai új generációján, de egy viselhető eszközön is gőzerővel dolgozik, ami a vállalat első okosórája lehet. A készülék a OnePlus 8 társaságában kerülhet bemutatásra valamikor 2020 elején. Sajnálatos és egyben érthető módon egyelőre nem sokat tudni erről az okosóráról, de úgy hírlik, a neve OnePlus Watch lesz. Természetesen jelenleg nincsen semmilyen sziklaszilárd bizonyíték, ami igazolná ennek a készüléknek a létezését, ugyanakkor ha logikusan végiggondoljuk, ez a döntés már valószínűleg régóta érlelődik a gyártó vezetőinek fejében, hiszen még véletlenül sem szeretnének lemaradni a konkurenciától.

Korai vázlatok egy lehetséges OnePlus okosóráról

A kihívókat pedig nem érdemes lebecsülni, ráadásul egyre többen lesznek, és nem csak a Xiaomi miatt kell aggódni, példának okáért a Google is hamarosan beszáll a játékba, a Fitbit felvásárlása pontosan ezért történt. A OnePlus és a Qualcomm közötti szoros munkakapcsolat miatt egyáltalán nem lenne valószínűtlen, ha egy kifejezetten órákba szánt Snapdragon chipset kerülne ebbe a bizonyos kütyübe, legalább 1 GB RAM, valamint 8 GB belső tárhely társaságában. Azt még nem tudni, hogy formaterv tekintetében a négyzet alakú Apple Watch vagy a Huawei kerek órái szolgálnak ihlettel a OnePlus Watch számára, de az biztos, hogy hamarosan még többet fogunk hallani a kínai gyártó fejlesztés alatt álló okosórájáról, már ha tényleg munkálkodnak ilyesmin.

Forrás: GizChina

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás
NapiDroid