Jól nézett volna ki, de ebben a színben sajnos nem jelent meg a OnePlus 7T

0

Amikor a OnePlus 7T debütált, akkor kétféle színben volt elérhető, és azóta sem érkezett újabb árnyalat az ezüst és a kék változatok mellé. Pedig eredetileg lett volna egy harmadik szín is, amiben végül sosem jelent meg a telefon, bár szerintünk egészen jól festett volna. Tetőtől talpig aranyban.

A most napvilágra került képek hitelességéhez nem férhet kétség, ugyanis azokat a kínai cég vezető dizájnere, Hao Ran osztotta meg. Amit itt látunk, nem más, mint a OnePlus 7T, mégpedig olyan arany színű öltözetben, amihez hasonlót talán a többi gyártó kínálatában sem találni. Bár nyilván a szépség ízlés kérdése, szerintünk nagyon csinosan festett volna ez a készülék, ám az ötlet végül mégsem ment át az erről határozó vezetőkön. Ha valakit ez esetleg megnyugtat, akkor Hao azt is elárulta nem csupán az arannyal kísérleteztek, hanem több tucat színnel, de egyik sem jutott el a gyártás folyamatáig.

A OnePlus nagyon ritkán ad ki utólag új színt egy már kereskedelmi forgalomban lévő okostelefonhoz, szóval az arany OnePlus 7T felbukkanása igen valószínűtlen. Az mindenesetre klassz, hogy néha a bennfentesek is megosztanak néhány infómorzsát egy-egy telefon fejlesztéséről, hiszen így mi rajongók betekintést nyerhetünk abba, hogyan és miként formálódik egy adott készülék, ami végül mindennapi társunkká válik. Nektek mennyire tetszik a kiadatlan arany színű OnePlus 7T?

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid