Jövőre érkezik a Samsung kijelző alá szerelt láthatatlan előlapi kamerája

0

A gyártók folyamatos harcban állnak az okostelefonos kijelzők körül lévő keretekkel, de az előlapi kamera mindig megnehezítette a dolgukat, hiszen a képrögzítő egységet valahova tenni kell. Rengeteg megoldás született erre a problémára, ám mégis a legelterjedtebb a notch, vagyis a szenzorsziget alkalmazása, ami nem mindenkinek jön be. Úgy néz ki, a Samsung hamarosan nyugdíjba küldheti ezt a megosztó formatervi megoldást, mert jövőre már képes lesz a kamerát a kijelző mögé szerelni.

Friss jelentések szerint a Samsung végre megoldotta az előlapi kamera képernyő mögé rejtését, ezen a kérdésen már dolgozott egy ideje a koreai gyártó, és lám, végül siker koronázta az erőfeszítéseket. A megjelenítő alá szánt szenzorok gyártása még ebben a hónapban elkezdődhet, és jövőre már viszont is láthatjuk a vadonatúj technológiát valamilyen okostelefonban. Ha minden rendben megy a termelésben, akkor havonta olyan 30 ezer darabot tudnak majd készíteni ebből az érzékelőből. Ilyen számok mellett ez a megoldás tuti nem egy “mainstream” zászlóshajóba kerül majd elsőként, szóval a Galaxy S11 helyett sokkal esélyesebb, hogy a Galaxy Fold utódja kapja meg a kijelző alá szerelt kamerát.

Az Oppo már demózta ez a technológiát

Egyáltalán nem egyszerű ennek a technológiának a kivitelezése, hiszen az OLED panel hiába áttetsző a kép készítésének pillanatában, a képernyő még így is torzít a bejövő fényen, csökkentve a fotók minőségét. A koreai gyártó tehát igyekszik minél átlátszóbbá varázsolni az új OLED paneleket, valamint egy spéci algoritmus fejlesztésébe fogtak, ami képes lehet minimalizálni a fénytorzulás hatásait. Rengeteg munkába kerül, míg ezek a szenzorok alkalmasak lesznek arra, hogy élvezhető eredményekkel szolgáljanak, de mivel más gyártók is foglalkoznak a dologgal, hamarosan nagy előrelépésekre számíthatunk a témában. Jó a notch, vagy inkább rejtsék el azt a fránya előlapi kamerát? Mondjátok el a véleményetek kommentben!

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid