Júniusban jön a BlackBerry Key2

0

Létezik egy gyártó, amely töretlen hittel és buzgalommal igyekszik életben tartani a fizikai billentyűzetet az okostelefonokon. Vagyunk is jó páran, akik örülünk a BlackBerry ezen törekvéseinek, így aztán biztosan lesznek nem kevesen az olvasók közül is, akiknek bejön majd a vállalat új mobilja.

A szóban forgó készülék nem más, mint a Key2, ami június 7-én mutatkozik majd de. Az értesülés forrása a lehető leghivatalosabb, hiszen a vállalat saját Twitter oldalán tették közzé. A mobil egyébként alig pár hete tette tiszteletét a kínai telekommunikációs hivatalnál, és a tanúsítványi eljárás hozadékaként néhány fontosabb jellemzője is napvilágra került. Mondjuk akkor még nem említették a készülék hivatalos nevét.

A hardveres billentyűzeten túl a telefon fontosabb specifikációi közé tartozik a 4.5 colos, 1620×1080 felbontású, 3:2 képarányú kijelző, ami akár üde színfoltnak is felfogható a sok magasított képernyő között, amik jelenleg uralják a piacot.

Mindenképpen említést érdemel a burkolat alatt dolgozó Qualcomm Snapdragon 660 lapkakészlet, ami egy igazi középkategóriás titán. Bár ami a képernyőt illeti, a BlackBerry nem fogja követni a divatot, azért a hátlapra mégiscsak duál kamerakészletet szerelnek. Az egyik érzékelő 12 megapixeles lesz, míg a másik 8 megapixeles felbontással fog dolgozni.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid