Ennyibe kerülhet a Honor 50 Európában

0

Az már egy ideje köztudott, hogy a Honor visszatér az európai piacokra, és hogy az október 26-án megjelenő Honor 50 lesz az első a visszatérő fecskék közül. Most egy megbízható forrás az árat is megszellőztette, így már nagyjából sejteni lehet, hogy mennyiért fogják kínálni a prémium középkategóriás készüléket.

A WinFuture értesülései alapján az alap, 6 GB RAM-mal szerelt, és 128 GB háttértárral rendelkező Honor 50 kiszerelés 499 eurós áron, vagyis megközelítőleg 179 ezer forintért kerül majd forgalomba az öreg kontinensen. Akinek ennyi operatív memória és tárhely nem lenne elegendő, még mindig választhatja a 8/256 GB-os változatot, ami 599 eurót, vagyis cirka 215 ezer forintot kóstál majd. Nagyon úgy tűnik, hogy a Pro modell nem jelenik meg az európai piacon, legalábbis egyelőre nem említették ez érkezését, sem maga a gyártó, sem a szivárogtatók.

A fentebb említett összegekért cserébe egy olyan okostelefon kerülhet a birtokunkba, ami 6,57 colos, 120 Hz-es, Full HD+ felbontás OLED képernyővel, 108 megapixeles elsődleges képrögzítő egységgel, Snapdragon 778G processzorral, valamint 4300 mAh-s, 66 wattos gyorstöltést támogató akkumulátorral rendelkezik.

Az európai vásárlók számára azonban talán mégis a legfontosabb jellemző az, hogy a Honor 50 támogatja a Google Szolgáltatásokat. Már csak egy nagyon fontos kérdés maradt: szerintetek ez a készülék megéri az árát, ha valóban ennyiért fogják értékesíteni?

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid