Kiderült, mi volt a gond a Galaxy Folddal, és az is, hogy mikor jelenhet meg ténylegesen

0

Nem indult zökkenőmentesen a Samsung hajlítható mobiljának karrierje, az utolsó pillanatban el kellett halasztani a megjelenést, mert több is megadta magát a sajtónak kiküldött modellekből mindössze 1-2 nap alatt. Most alaposabban is utána jártak, hogy mi lehetett a gond, nézzük!

A Samsung egyelőre hallgat arról, hogy pontosan mi a helyzet a Galaxy Folddal, az iFixit szakértői csapata azonban szétszedett egy példányt, hogy megnézzék, mit szúrt el a gyártó.

Kezdjük talán a legnagyobb pozitívummal: maga a hajlításért felelős rész, vagyis a zsanér igen összetett, mégis rettentően erős és ellenálló, szinte már műalkotás, amit a Samsung mérnökei véghez vittek az évek alatt.

A belső tesztek során nem is akadt gond, állítólag 200.000 kinyitást és összehajtást is kibír a mobil, ami akkor is legalább 5 év működést jelent, ha napi 100-szor hajtjuk szét és össze. A valós használat azonban nem teljesen olyan, mint amit egy laborban imitálnak, és itt kezdődtek a gondok.

Alapvetően az iFixit csapata is arra jutott, amit már eddig is sejteni lehetett. Az egyik fő probléma, hogy a kijelző hajtásánál lent és fent is van egy méretes hézag, ahová simán bejuthat akármilyen por és egyéb szennyeződés, és ez kárt tehet magában a panelben.

A hajlítható kijelző ráadásul nem olyan ellenálló, mint a normál megjelenítők, amelyeknél üveget használnak. Ez sokkal puhább, könnyebben sérül, mint ahogy a példa is mutatja.

A másik probléma, hogy van egy védőréteg a kijelzőn, ami sima védőfóliának tűnik, de valójában a megjelenítő részét képezni. Többen megpróbálták eltávolítani, mivel nem volt erre utaló figyelmeztetés, ám ez a normál védőfóliákkal ellentétben erősen a panelre van ragasztva, és a leszedéskor szinte elkerülhetetlen, hogy megsérüljön az alatta lévő réteg. Ez utóbbi problémát könnyebb orvosolni, a Samsung meg is ígérte, hogy jól láthatóan figyelmeztetni fogják a felhasználókat, hogy ne távolítsák el a fóliát a kijelzőről.

A probléma másik oka (a hézag) viszont már igényel egy kis áttervezést, a kérdés csak az, hogy ez mennyire lesz meg gyorsan. Erre ad némi választ az amerikai AT&T szolgáltató, amely nemrég arról értesítette a Galaxy Fold előrendelőit, hogy a készüléket a halasztás miatt csak június 13-án kezdik kiszállítani. Ez alapján nagyjából másfél hónap lesz a csúszás.

Egyébként a Huawei Mate X is júniusban jelenik meg elvileg, és egyelőre úgy tudjuk, hogy itt nem lesz késés, de azért várjuk ki a végét.

Végül érdekességként annyit még érdemes megemlíteni, hogy a szétszedést végző iFixit csapata 10-ből 2 pontra értékelte a Galaxy Fold javíthatóságát, ami rettentően kevés, de mondjuk egyáltalán nem meglepő.

Forrás, Via PhoneArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid