Kiderült, mikor debütál a következő Motorola RAZR mobil

0

A Motorola hamarosan bemutatja legújabb hajlítható okostelefonját, amely a pletykák szerint a RAZR 5G vagy a RAZR 2020 névre hallgathat. A vállalat első flexibilis okostelefonjának utódja a szóbeszédek szerint szinte minden téren fejlődni fog. Most pedig már azt is tudjuk, hogy mikor leleplezik le a készüléket.

A Motorola hajlítható képernyővel rendelkező okostelefonját szeptember 9-én mutatják be, legalábbis ez áll a vállalat által kiküldött meghívókon. Az új Razr mobilt már egy csomó kiszivárgott képen láthattuk, ezek alapján a telefon valóban kellemes lesz a szemnek, már csak az a kérdés, mennyire lesz jól felszerelt hardveresen.

A tavalyi mobil a képernyőt leszámítva nem volt egy felsőkategóriás ajánlat, és az új modell sem fogja megszorítani a zászlóshajók mezőnyét, mivel a belsejében egy Qualcomm Snapdragon 765G lapkakészlet teljesít majd szolgálatot, ami mellé 8 GB RAM, 256 GB belső tárhely, valamint egy 5G modem kerül. A burkolata alatt egy 2845 mAh kapacitású aksit fogunk találni (2510 mAh helyett), és ami azt illeti, a kamerák is jobbak lesznek, mint az előző generációban.

A hátoldalra ugyanis egy Samsung gyártmányú 48 MP-es ISOCELL Bright GM1 modul kerül, míg önarcképeket egy 20 MP-es szenzor segítségével lehet majd készíteni. A Motorola hajlítható kijelzős telefonja Android 10 rendszerrel jön, és ezúttal a külső képernyő valamivel nagyobb képátlót kaphat, de a pontos méret egyelőre nem biztos.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid