Kiderült, mikor debütál a következő Nokia zászlóshajó

0

Úgy látszik, a HMD Global el van átkozva, ha a zászlóshajó készülékek fejlesztéséről vagy piacra dobásáról van szó. Anno a Nokia 9 PureView nem igazán kavarta fel az állóvizet, amelynek lehetséges folytatásairól aztán csak pletykákban lehetett hallani, de találkozni egyikkel sem találkozhattunk. Aztán a szóbeszédek is szépen elhaltak, és csend volt egészen mostanáig, amikor is a HMD termékmenedzsere közölte napra pontosan, hogy mikor érkezik a következő Nokia zászlóshajó.

Az ITHome nemrég arról számolt be, hogy a HMD által gardírozott Nokia november 11-én egy 5G kompatibilis zászlóshajóval fog bennünket meglepni. Aznap lesz Kínában a Szinglik Napja, amikor magányát mindenki vásárlásba fojtja, és az értesülés alapja nem holmi szivárogtatás vagy pletyka, hanem Zhang Yucheng, a HMD termékmenedzserének közelmúltbeli nyilatkozata.

A cég munkatársa az égvilágon semmit nem árult el a szóban forgó készülék jellemzőiről, és ezúttal a korábbi pletykákhoz sem fordulhatunk útmutatásért, mert azok szinte minden esetben olyan többéves projektekről szólnak, amelyeket rendre elkaszáltak a HMD-nél. Már abban sem vagyunk biztosak, hogy a mobil 9.3 PureView névre fog hallgatni, lehet már azóta a névválasztás koncepcióját is kukázták a kínai cégnél.

Korábban hallottunk egyébként egy okostelefonról, ami a Nokia X50 nevet viselte a szóbeszédekben, és bár a burkolata alá jósolt Qualcomm Snapdragon 775 lapkakészlet okán nem feltétlenül tekinthető valódi csúcskategóriás készüléknek, de azért összességében még mindig masszívabb ajánlatnak hangzik, mint bármi, amit a HMD Nokiája mostanában piacra dobott.

A készülék állítólag 6,5 colos, 1440p+ felbontású, 120 Hz-es képernyőt, Zeiss optikával kiegészített képrögzítő rendszert (az elsődleges 108 megapixeles mellett ultraszéles és telefotó modulokkal), valamint egy igencsak méretes 6000 mAh kapacitású akkumulátor kínálna jövendőbeli tulajdonosának.

Aztán beszéltek még egy Nokia X70 nevű készülékről is, amely egy friss pletyka szerint egyedi képrögzítő szenzort kapna, amelyet a Nokia Technology munkatársaival közösen fejlesztenének. Ha belegondolunk abba, hogy miként teljesített a Nokia 9 egyedi fejlesztésű PureView kamerája, amelynek készítője, a Light, azóta még a telefonos iparágat is elhagyta, hirtelen egyszerre lesz okunk aggódni és örülni.

Nos, ha valóban november 11-én debütál az új HMD Nokia zászlóshajó, akkor még egy darabig vélhetően várni kell arra, hogy kicsit konkrétabb információkat halljunk az okostelefon kapcsán, már ha ugyan tényleg lesz belőle valami.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid