Áprilisban érkezik a Xiaomi 13 Ultra

0

Decemberben leplezték le a Xiaomi 13 szériát, amelynek tagjai nemrég eljutottak a nemzetközi piacokra is. A gyártó és a készülékek rajongóinak azonban hiányérzete maradhatott, hiszen az Ultra kiadás egyelőre nem mutatkozott be. Ennek az áldatlan állapotnak heteken belül vége lehet, amennyiben hihetünk egy friss értesülésnek.

A legnépszerűbb kínai közösségi platformon, a Weibón bukkant fel egy kép, amely szerint a Xiaomi 13 Ultra bejelentésére április 17-én kerülhet sor. A beharangozó egészen hivatalosnak látszik, a dátum bejelentésén kívül mintha egy kameralencsét is látnánk rajta, illetve egy feliratot, ami a Leica közreműködésére utal.

A teaseren az is szerepel, hogy a készülék bejelentése egy “Spring Product Launch” lesz, a termékbemutatóval egy időben egy konferenciát is tartanak este 7-kor, nagy valószínűséggel pekingi idő szerint.

A Xiaomi elszánt rajongói által működtetett oldal, a Xiaomiui azt állítja, hogy felfedezték a Xiaomi 13 Ultra MIUI buildjét, ami bizony már most készen áll a bevetésre. Ez szintén arra utal, hogy már nem halaszthatják sokáig a prémium okostelefon bejelentését.

A bemutató előtt érdemes elolvasni, hogy milyen specifikációkat pletykálnak a csúcskategóriás készülék kapcsán, ajánljuk korábbi cikkeinket a témában!

Forrás: TrustedReviews

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid