Februárban ténylegesen is jönnek az Android appok Windows 11 rendszerre

0

A Windows 11 bejelentésének egyik – legalábbis számunkra – legérdekesebb vonatkozása az volt, hogy az új operációs rendszer képes lesz natívan futtatni Android alkalmazásokat. Eddig ezt a funkciót nem élesítették, viszont a legújabb értesülések szerint februárban már mindenki kipróbálhatja. A Microsoft nyilvános próbálnak nevezi az előzetes bevezetést, így számítani lehet néhány hibára, illetve korlátozásra.

Valószínűleg sokan megörültek annak, amikor a Windows 11 bejelentésekor a rengeteg funkció ismertetése során azt is megemlítették, hogy az új asztali rendszerre az Amazon Appstore PC-s változatán keresztül le lehet majd tölteni Android alkalmazásokat. Habár az új szoftveres ökoszisztéma már októberben megjelent, az Android appokat eddig csak a bétatesztelők próbálhatták ki. Ez februárban meg fog változni, a Microsoft hivatalosan is bejelentette, hogy a funkciót “public preview” vagyis “nyilvános előzetes” formában széles körben is elérhetővé teszik.

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy ha van asztali számítógéped, vagy egyéb PC eszközöd Windows 11 rendszerrel, hozzáférést nyersz az Amazon Appstore PC-s változatához, ezen keresztül pedig telepíteni tudod majd az ott található Android appokat. Nem lesz szükséged a továbbiakban Windows Insider tagságra, sem más bétatesztelői jogosultságra. Mivel ez egy “nyilvános előzetes”, semmiképpen sem tekinthetünk rá úgy, mint egy végleges, tökélyre csiszolt opcióra. Számítani lehet hibákra, korlátozott funkcionalitásra, és azon se lepődjön meg senki, ha kezdetben egy rakat alkalmazás hiányozni fog a hozzáférhető választékból.

Viszont, ha minden jól megy, a Microsoft még az idén véglegessé teszi ezt az előzetes verziót, és debütálni fog a szolgáltatás stabil változata. Zárójelben hozzátesszük, hogy a Google is mesterkedik valami hasonlón, ráadásul az általuk fejlesztett megoldás működni fog Windows 10 rendszereken is. Igazából, minél több lehetőség áll rendelkezésre, annál jobb, ezzel csak mi, felhasználók nyerünk. Ti használnátok Android alkalmazásokat Windows környezetben?

Forrás: AndroidAuthority

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid