Kiderült a Xiaomi Watch S4 okosóra európai árazása

0

Még októberben jelent meg a kínai piacon a Xiaomi Watch S4 okosóra, amely Európába is befuthat a közeljövőben. A két készülék között nem lesz különbség, vagyis ugyanazokat a jellemzőket kapjuk, és most már azt is tudni lehet, hogy milyen áron.

A Xiaomi Watch S4 1,43 hüvelykes, 466 x 466 képpontos AMOLED megjelenítővel van felszerelve, az érintésérzékeny panel hozza a 2000 nites csúcsfényerőt. Az okosóra borítása alatt 486 mAh-s akkumulátor felel az energiaellátásért. A friss értesülések szerint a Watch S4 Európában 159 eurós, vagyis nagyjából 64 ezer forintos áron lesz kapható. A szóbeszédek azt nem árulják el, hogy az okosóra milyen szoftvert futtat majd, vagyis Wear OS helyett valamilyen saját fejlesztésű ökoszisztémára lehet számítani.

A már említett 486 mAh-s akkumulátor akár 15 napos üzemidőt is biztosíthat egyetlen feltöltéssel, ami szintén arra utal, hogy nem Wear OS kerül az órára. A Google rendszerével szerelt viselhető eszközök általában nem szokták ilyen sokáig bírni. A felszereltség részét képezi majd a beépített mikrofon és hangszóró is, amelyek lehetővé teszik, hogy Bluetooth-kapcsolaton keresztül telefonáljunk az okosórával. Persze ehhez kelleni fog egy párosított okosmobil is.

Telefonok tekintetében nem lesz válogatós a Xiaomi Watch S4: össze lehet majd kapcsolni legalább Android 8, illetve iOS 12 vagy újabb szoftvert futtató készülékekkel. Az órát fluor-gumi pánttal fogják értékesíteni, amely 140 és 210 milliméter között állítható.

Az okosóra felszereltségének részét képezi a környezeti fényérzékelő, a pulzusmérő, a magasságmérő, a gyorsulásmérő, az iránytű, illetve a mozgásérzékelő is. Az óra egyik legfőbb extrája a natív helymeghatározás képessége, amelynek köszönhetően képes kommunikálni a GPS, a Beidou, a Galileo és a GLONASS műholdas rendszerekkel is.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid