Kiderült néhány újítás az Android Q-ból

0

Amennyiben a Google a szokásos menetrend szerint fog eljárni, úgy az első Android Q fejlesztői változat valamikor márciusban kerülhet nyilvánosságra. Addig még van némi idő, ám úgy látszik, hogy az XDA Developers csapata sikeresen rátette a kezét egy korai verzióra, így nekünk is be tudják mutatni, milyen újdonságokat tartogat a következő zöld robotos disztribúció.

Az egyik legfontosabb és legrégebb óta óhajtott funkció a rendszerszinten integrált sötét üzemmód lesz, ami nagyban javítja majd bizonyos készülékek üzemidejét, ráadásul kímélni fogja a felhasználók szemét is. Az opció aktiválásához a Beállításokban a Kijelző menüponton belül a Sötét mód aktiválása lehetőséget kell majd választani.

Mihelyt a funkció életbe lép, minden felület fehérből sötét szürkére vált a menürendszerben, valamint az appoknál is.

A minél fokozottabb és konzisztensebb felhasználói élmény érdekében a Google a rendszerbe foglalt egy kódot, melynek segítségével a sötét üzemmód olyan alkalmazásokban is elérhető lesz, amelyek alapvetően nem támogatják azt.

A szemek kímélésén és az üzemidő javításán túl az új Android operációs rendszer nagyon komolyan fogja venni a személyes adatok biztonságának kérdését is.

Az új rendszer teljesen átgondolt alkalmazásengedélyeket foglal majd magában, így a felhasználók a Beállítások menüből minden egyes app engedélyeit meg tudják figyelni, és képesek lesznek bizonyos korlátozásokat eszközölni.

Például lehet olyat beállítani, hogy egy applikáció csak akkor férjen hozzá bizonyos adatokhoz, amikor éppen meg van nyitva.

Ha egy alkalmazás használja a készülék helyadatait, a felhasználók ezt látni fogják az értesítések között, és ott egy aprócska ikonra rábökve megtekinthetik mely alkalmazások élnek a navigáció lehetőségeivel.

A beállítások között azt is eldönthetjük, hogy egy adott, valamilyen további cselekedetet magával vonó üzenetet meddig jelenítsen meg a rendszer, illetve a különböző értesítések láthatóságának idejét is testre lehet majd szabni.

A Samsung DeX és a Microsoft Continuum rajongói valószínűleg örülni fognak a következőnek: úgy látszik, az új Android rendszerben lesz majd valamilyen “Desktop”, azaz asztali üzemmód. Sajnos azonban a fejlesztők nem tudták ezt a lehetőséget kipróbálni a tesztelésre felhasznált Google Pixel 3 XL készüléken, így egyelőre nem tudjuk, hogy pontosan miként is fog festeni.

Ezzel együtt a keresőóriás visszahozta a szabadon méretezhető ablakok támogatását, így a felhasználók több alkalmazást is elindíthatnak, ha megnyomják az applikáció ikonját a legutóbb használt alkalmazások listájában.

A jövőben a felhasználók maguk választhatják ki a grafikus drivereket, és történtek különböző változtatások az Always on Display funkciót illetően is.

A további érdekes funkciók között még megtalálható egy olyan lehetőség, amellyel a kijelzőt akár a beállításokban lévő időtartamnál tovább is ébren tarthatjuk, amennyiben egy megbízható eszköz van csatlakoztatva a mobilhoz.

Ez persze messze nem minden, jóval több újítást hozhat az Android Q, de egyelőre még korai fázisban van a fejlesztés.

Forrás: XDAPhoneArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid