A kijelzőre fókuszál a Samsung Galaxy J6 reklámja

0

Egyelőre csupán Indiában kapható a Samsung Galaxy J6,  de nálunk is meg fog jelenni, épp ezért érdemes vele foglalkozni egy kicsit. Eredetileg a Samsung Galaxy A széria tagjai voltak olyan szerencsések, hogy megkapják az előző évi zászlóshajó prémium tulajdonságait, vagyis jobban mondva azokból párat. Ez a tendencia most már érinti a Samsung Galaxy J család bizonyos tagjait is, mint például a J6 készüléket, aminek Infinity Display megjelenítőjét egy friss reklám is méltatja.

A Galaxy J6 kijelzője 5.6 colos, a felbontás 720×1440, a felhasznált technológia pedig Super AMOLED. Bár a képernyő lehetne élesebb, azért még mindig egy színekben gazdag klassz megjelenítőről beszélhetünk. A Samsung által közzétett Live Colorful néven futó egyperces reklámocska pontosan ezt igyekszik kihangsúlyozni. Két okostelefont hasonlítanak össze, bár azt azért ki lehet venni mennyire ügyesek a Samsung marketingesei, hiszen eleve olyan tartalmakat választanak, amelyek kihangsúlyozzák a J6 kijelzőjének képességeit.

Összességében véve a Samsung Galaxy J6 egy egészen korrekt masina: nyolcmagos Exynos 7870 processzor, 3 vagy 4GB RAM – kiszereléstől függően – 32 vagy 64 GB-os belső tárhely, 13/8 megapixeles kamerák, 3000 milliamperórás akkumulátor, Android 8.0 rendszer. A kisebb tárhelyű modell 206 dollárnak megfelelő összegbe, a méretesebb háttértárral ellátott változat pedig 243 dollárnyi rúpiába kerül Indiában.

A Samsung Galaxy J6 nálunk június végétől lesz kapható, egyelőre ismeretlen áron.

Forrás: PhoneArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid